Péteriné Jencski Erzsébet haiku versei

Nem vagy még öreg!
Csak az időd múlt gyorsan,
lelked fiatal...

Folyóparton át
karcsú híd vezet engem
a túlsó partra...

Vad folyót vezet
ősi meder végtelen,
kék óceánhoz...

Messze mentél, hát
verseim ölelnek át,
visszavár szívem...

A Perseidák
Szent Lőrincnek könnyei,
hullócsillagok...

Nem bánkódom már,
Minden elmúlik egyszer,
Az életünk is...

Most dolgozom és
napozok, lélegzik a
kert, s vele én is...

Örültek a fák,
halak vígan úszkáltak,
tavirózsám nyílt...

Lámpám körül egy
megtévedt pillangó száll,
majd beleszédül...

Minden sötétség
illúzió csak, esély
az ébredésre...

Idő végtelen
síkján véges életünk
egy kicsiny szelet...

Rád adom újra
szeretetem melegét,
óvjon közös tűz...

Tízmilliószor
jobban szeretlek téged,
viszonozhatnád...

Mai emléknap,
összetartozunk mindig
mi itt, magyarok...

Felvette legszebb
ruháját az ezüsthárs,
nyárköszöntő lesz...

Láttalak jól a
hídon, kismanó, tavasz
tündérét vártad...

Szentlélek-ünnep,
szélzúgás és lángnyelvek...
bűnbocsánatért...

Elverte a jég
a legszebb virágokat,
sírnak a kertek...

Első szerelem
soha nem múló, örök
álom, menekvés...

Hagyd abba, kérlek
a szeretést, aggódást,
magadra vigyázz...

Szeretetem és
megértésem adom rád,
óvni akarlak...

Ez a tavasz már
nem simogat bennünket,
tán megbántódott...

Ötven éve egy
szívet véstél tölgyfába,
mára begyógyult...

Tulipánok közt
sétálgat a napsugár,
harmatot iszik...

Mint szél sodorta
pitypangot, vitt tőlem a
sors nagyon messze...

Rövid az élet!
Igyekszem a legjobbá,
legszebbé tenni...

Fogadd el magad,
megérdemled a jókat,
öntudatos légy...

Ami megtörtént,
nem megváltoztatható,
elengedem hát...

A szem a lélek
tükre, veszélyben van most,
mind a kettőt óvd...

Tavaszi csengő
madárdal idézi fel
régmúlt szerelmed...

Az öreg ház a
tóparton rég lakatlan,
szél járkál ki-be...

Az emberi agy
legjobb tápláléka a
szív boldogsága...

Nap mint nap én csak
arra várok, hogy végre
kisüssön a nap...

Hóembert épít
szívem emlékül neked,
idővel olvad...

Vibrál a félhold,
Csillagok hunyorognak,
És te engem vársz...

Fehér az erdő,
fákon súlyos a teher,
néhány ág törik...