Péteriné Jencski Erzsébet haiku versei

Az öreg ház a
tóparton rég lakatlan,
szél járkál ki-be...

Az emberi agy
legjobb tápláléka a
szív boldogsága...

Nap mint nap én csak
arra várok, hogy végre
kisüssön a nap...

Hóembert épít
szívem emlékül neked,
idővel olvad...

Vibrál a félhold,
Csillagok hunyorognak,
És te engem vársz...

Fehér az erdő,
fákon súlyos a teher,
néhány ág törik...

Fehér hó lepi
kis fahidunk léceit,
néhol korhadt már...

Szél zilálta ősz
hajamat kontyba tűzte
az emlékezés...

Pezsgő pukkant, csók
csattant, a Himnusz zúgott,
boldog voltam én...

Ma hideg szél fújt,
kabátom is megfázott,
hozzám bújt titkon...

Nem a szavakban,
hanem ölelésedben
volt szereteted...

Ezen a napon
Édesanyádnak köszönd
Az életedet...

Nincs mélyebb csönd, mint
temetők őszi csöndje.
Égi nyugalom...

Öreg fák sírnak,
oly nehéz az elválás,
szél levelet visz...

Gesztenyesoron
felvonulás, táncolnak,
ének száll, ősz van...

A természet is
búcsúzik, aludni vágy,
rőt avar az ágy...

Hallottam az ősz
lépteit: leveleket
tépett, festett is...

Itthagytál minket,
már odafönn ringatod
kis csillagaid...

Lassú táncot jár
az esti lámpa fénye,
az utca üres...

Sárga rózsámon
tücsökzenész hangolja
víg hegedűjét...

Álmos reggelen
kinéztem az ablakon,
víg madárfütty várt...

A szeretetem
nem tőled függ, csak neked
szól, viszonzatlan...

Tearózsámon
rózsabogár elaludt,
zöld szárnya rebben...

Mogyoróbokrom
szélfútta ágain most
csíz egyensúlyoz...

Hulló csillag lett
az enyém, de a tiéd
ma még fönn ragyog...

Itt hagytad örök
mosolyodat, simogat
hangod melege...

Mélypiros rózsák
bársony szirmát simítja
kezembe a nyár...

Rőt palatető
alatt az emlékeim
most összebújnak...

Valakinek az
is csoda, hogy létezel,
különleges vagy...

A csodákat csak
elfogadni, megélni
lehet és szabad...

Tündérfátyol a
Gemenc vizein, sárga,
szépséges szőnyeg...

Felhők elúsztak,
szél fákat simogat, és
szivárvány ragyog...

ölelj magadhoz
mindent, ami örömet,
szeretetet ad...

Halvány sugarát
a Nap tóba mártotta,
megaranyozta...

Örömömet egy
kék pillangó irigyli,
mindkettő elszállt...

A közömbösség
sokkal fájdalmasabb, mint
harag vagy bosszú...