Petres Katalin haiku versei

A szíve alatt
hordott, szívemben őrzöm
már mindörökké.

Arcok, szempárok,
lelkek, velünk utaztak,
szívünkben élnek.

A tengerparton
nézném a horizonton
kéklő végtelent.

Párolgó étel,
szépen terített asztal,
szótlan vallomás.

A tó tükrében
fodrozódnak képeim:
önirónia.

Harag, ha lobban,
hagyd sértett pici éned
csatát veszteni.

Tűz perzselte táj.
Bizalomfosztott lélek
csalódás után.

A Nap elvakít,
az árnyékot csak később
veheted észre.

Megperzselt szívvel
remélni a felejtést:
hiábavaló.

Múltunk romjain
egyensúlyoz Jelenünk:
Jövőnk álmai.