Pintér Ferenc haiku versei

Kétféle kékje
a horizontnak, egy lesz
sors és öröklét.

A puszta józan
ész, az emberség és hit
szent lázadás mind.

Háromhavonta
veszek fogkrémet, kábé
még százhúsz tubus.

Írtam rólatok,
megsúgnátok hát fentebb
azt, hogy láttatok?

Szembefordulhatsz
a nappal, de a szemed
le kell majd hunynod.

Téged épített,
majd engem, most ezt a fát.
Kicsiny szénatom.

Jégcsapból egy csepp
párává lenni lehull.
Mindig jön egy új.

Dohos lépcsőház,
horpadt postaládában
meg nem írt levél.

Sajog a szívem,
pedig elvitted régen.
Fantomfájdalom.

Levélen rezgő
esőcsepp, visszakozna,
de nincs visszaút.

Könyvvel ölemben
elaludni csendben. Nem
álmodni tovább.

Hallgat, ha kérded,
csendjéből lassan mégis
megértesz mindent.

Hűs parti föveny
felett összesúgnak a
fák. Neszez a nád.

Szegénység szülte
tűz. Hullott gyümölcsből is
mégis valami.

Olykor árnyékod
vet téged a padlóra.
Lásd őt, tudj róla!

A bölcs imája
egységbe visszatérés.
Sohasem kérés.

Ha minden sötét,
keresd meg magadban egy
csillag emlékét.

Miért édes egy
emlék, ha megélni oly
hétköznapi volt?

Tíz éve együtt
vagy inkább egyek vagyunk,
már úgy mondanám.

Ájtatos manó
elveszíti a fejét
hogyha szerelmes.

Feketére fest
fákat, földeket az est,
a félsz nem ereszt.

Üvegszilánkban
ha szivárvány sejlik fel,
az a haiku.

Bárcsak úgy jönne
értem, hogy semmim nincs már
mit elvehetne!

Frissen kaszált fű
illatát hozza felém
a reggeli szél.

Írhatsz egy könyvet
és írhat egy könyv téged,
sőt, van hogy is-is.

Lement már a nap.
Lásd, minden más ragyogás
kölcsönbe volt csak.

Hulláma alatt,
midőn múlandón halad
mélye időtlen.

Életszakaszok,
dezodorillatokban
laktok, ravaszok!

Télízű szél ért,
a várva várt szürettel
nem késhetsz tovább.