Ruder Jana haiku versei

Kopogtat lassan
az elmúlás szele, de
nem nyitok ajtót...

sárgult falevél
a szél szonátájára
csendben lepereg...

Nem indulhatok
magamra zárt ajtómon
nincsen már kilincs

Sápad az éjjel
a hajnal nyoszolyája
madárdalban ring...

Telihold fénylik
csendkoszorút fon az est
gyöngybagoly rikolt

Jókedv könyököl
a hajnal ablakába
virágillat száll...

A hajnal vállán
ül még az álmos Nap, tán
kakasszóra vár...

Kettétört csillag
fénye alig pislákol
némán köszön el...

Felhők kúsznak a
hajnal kitárt karjain,
mossák tenyerét...

Vakító a hold
öreg utcalámpások
fejet hajtanak...

Ősz és tavasz jár
a hegyek között, s téllel
labdáznak ketten...

Havas fenyőfák
mély csendjéről álmodom:
béke erdeje...

Zokogó fákat
temetnek a kémények
könnyező füst száll...

Ez a vonat is
a végállomásra ért
át kell majd szállnom...

Imáink mind az
égbe szállnak, hallgatják
fénylő csillagok...

Hiányzik a hang
ami aranyhímzés volt
lelkem brokátján

Befagyott tócsák
tükrében nézi magát
a gyengülő nap...

Fagyott fűszálak
között gyöngyöket keres
a felkelő nap

Sárba ragadtan
szélhez imádkozik egy
árva falevél

A hajnalcsillag
jégkabátján zúzmara
bókol a télnek...

Dorbézoló szél
megkopasztott fák ágán
keringőt táncol...

Mielőtt a tél
bakancsával ránk lépne
öleljük az őszt

kalács illatát
érzem, kint az udvaron
diót ráz a szél...

Elrepült a nyár
üres fecskefészkekben
őszi szél bujkál

Őszirózsámnak
minden szirma fáj, reggel
köd öltöztette...

Minden ráncomban
emlékek gyűrődése -
múltban lapozok...

A nyár köténye
lassan megtelik, az ősz
fonja kosarát...

Eső tart engem
ölelésben, szél húzza
szoknyám fodrait...

Szél matat a fák
között, ül esőt váró
lombok fonákján

Felém tart az ősz
haját kibontva hordja
a nyár - fésülöm...

Lábát lógatja
a Nap, ablakom előtt
kalimpál, s kacag...

hóba rajzoltam
a monogramunkat, de
kisütött a nap

Derűtlenül ül
a vihar, kabátján lóg
szél cibálta gomb

Még keringőzök
az élet táncparkettjén -
Beleszédülök

Hideg szél markol
muskátlik levelébe -
szirmok vacognak