Somogyi Judit
puha papucsban
halkan vihog frászt hozva
rám a vén idő
Somogyi Judit
szénakazalban
tű leszek ha keresnél
ott majd megtalálsz
Somogyi Judit
öreg tornácon
vén hintaszék mesél a
múlt pipára gyújt
Somogyi Judit
nem bánom hogy nem
mondtam ki azt az egy szót
marasztalónak
Somogyi Judit
voltam tűz voltam
mindent elsöprő vihar
most őszülő csend
Somogyi Judit
sóhajtott az éj
függönyt lágyan mozdítva
ablakomba ült
Somogyi Judit
mosdatlan szürke
felhőpamacsot szél küld
el a nap elől
Somogyi Judit
hajótörött szív
kincses szigetre bukkant
nem vágyik vissza
Somogyi Judit
a csend utat tör
bennem mélázni enged
majd magamra hagy
Somogyi Judit
megállt az idő
egy pillanatra hagyta
hogy szeresselek
Somogyi Judit
csillagok járnak
a földön mi pedig csak
felfelé nézünk
Somogyi Judit
gyermeked tanítsd
játszani színezd vele
együtt álmait
Somogyi Judit
vágytam veled azt
a csendet amikor csak
a szív hangja szól
Somogyi Judit
pillangószárnyak
finoman rezdülnek az
alkony színében
Somogyi Judit
színes krétával
rajzolt álmom eltorzult
esőverte lett
Somogyi Judit
domb tetejéről
napkorong gurul barack
a völgy színe most
Somogyi Judit
hátra sem nézett
úgy surrant el csendben a
nyári éjszaka
Somogyi Judit
vízesés mögött
barlangba bújva alszik
most a ragyogás