Somogyi Klára haiku versei

Hajlott ágon vén
cseresznyefa hellyel egy
virágot kínál.

Patak koromtól
cipelek magammal mind
nagyobb köveket.

Kő, homok és por -
utazók földi idő
rengetegében.

Dagadó rügyek
kirobbanó vágyai
gyönyörködtetnek.

Zöld kertszőnyegen
muszlinfényuszályt húz a
Nap lemenőben.

Csak nyújtsd a kezed
felém s én az arcommal
megsimogatom.

Szópelyheiddel
esténként te takard be
fázós bánatom.

Itthagyott fészket
dajkált tujám a télen
madárdalt remélt.

Még visszajár a
parti szél, `hol hajadból
illatot lopott.

Sarkon fordult fény
falra tüllmintát fest majd
esttel elszelel.

első szerelem
értéke utolsóval
mérhető tisztán

ígéreteid
kártyalapok ne építs
belőlük várat

Repcevirágon
kis fénybogár álmában
lábbal kalimpál.

Első szerelem
sokban hibázik, ezért
nem az utolsó.

tenger nem nézi
haragos hullámai
kit ragadnak el

Függönyfénymintát
hangavörös nap szórt rám
nyitnikék dallal.

rabláncon ringó
csónakon nem jutunk el
messzi vizekre

Éjmélybe mártott
kendőszél lebben, terít
mélykék nyugalmat.

Ösztönön felül
érzelmi alapon élt
tudatállapot.

hangavörös Nap
alkonyi égen nyíló
sötét tulipán

Jótett helyébe
ha jót vársz, sokkal jobban
fog hiányozni.

Zsebkendőcsomóm
- hogy néha eszembe juss -
nálad feledtem.

Sötétben szállnak
levegőt tapintanak
darvak az égen.

Est csendjét törve
hangos darvak az égen
hazarepülnek.

Melegre vágyott
szél a zsebembe bújva
ziláltan piheg.

Dunyhámból szálló
tollpihe jár táncot friss
tavaszi széllel.

Ablaküvegen
szellő fújta tollpihe
napfénnyel játszik.

Papucsban csoszog
esőt szitál a tavasz
rügyek prüszkölnek.

Gyors hegyi folyó
völgybe érve medrét jól
átsimogatja.

Csízek dalolva
csőrükkel kapkodják a
napsugarakat.

Hamis túlélők
foglyai vagyunk létünk
sivatagában.

Hegyi folyó is
lassan simítva völgyét
halad csak tovább.

Halottnak látszó
kertek tündérei fák
szívében élnek.

Még hócipőben
tipeg a tavasz, messze
száll a gólyahír.

Ropogó léptek
tavaszi jégre karcolt
virágvarratok.

Hóbundában jár
tavaszra hangolt szívem...
Új dalt dúdolok.