Somogyi Klára haiku versei

Pihe madárkám
tollakat nevelek rád,
hogy bátran repülj!

Hófehér tájban
naspolya mereng ágán
tétova magány.

Nézem a havat
nem találok szavakat
néma csillogás.

Szántás tengerén
hósziget mozdul - télben
ittmaradt gólya.

Szavaid éjben
úszó csillagok dala
karácsonyi fény.

Még meg se haltál
de már vannak akik csak
átnéznek rajtad.

Nyárban is ott van
a tavasz elmúlása...
mégis szeretlek.

Márványon ülve
a kihagyott ebédre
gondolok megint.

Hideg márványon
őszirózsa, gyertyaláng -
emlék melegít.

Metamorfózis
pillanatokban élek
angyal lelkemért.

Őszi délután
fátyla földig ér - fénylő
aranyruhában.

Nyáridézetek -
vörös tintával megírt
szőlőlevelek.

Hajnali rózsa
édesen ízlelget épp
egy harmatcseppet.

Mindig féltem, hogy
az idősebb lány leszek
mint a mesében.

Szürkére mosott
égben tengerkék szemed
visszakívánom.

Dallam az élet
hallom a virágokat
és hallak téged.

Kihunyt csillagot -
sem szívemet - újra nem
gyújthatod lángra.

Jó tudni amit
érzek és érezni azt
amit már tudok.

Féltlek gyermekem -
nem magam - mert mindig félsz
ha gyengének látsz.

Halványul a tűz
megégett leveleink
hullanak megint.

Elküldöm hozzád
gondolataim fáznak
melegítsd őket!

Helyet cseréltek
gondolataink mindig
egymáson járnak.

Őszinteségért
keményebben fizetünk
mint érdemelnénk.

Hullámaidba
hiába kapaszkodom
elnyel a mélység.

Téged vártalak! -
Mondtad álmodban és én
magamra vettem.

Simogass lágyan
ahogy a nap melege
csordogál ősszel.

Ha érzem, hogy nem
ragaszkodsz hozzám, akkor
lemondok rólad.

Egy idő után
bezárkózik az ember
nem vitatkozik.

Megmártom magam
emlékeink tavában
fiatalodom.

Nyugodtan élvezd
az életed - akkor Ő
is élvezni fog.

Elnyűtt szavakat
hallok tőled és mégis
feldíszítenek.

Hogy születtemben
őstengerként simogass
szerelem leszek!

Virágos csészém
szélén egy sziromlevél
épp a számhoz ér.

Csak legyen aki
a homokórát szépen
majd megfordítja.

Törődj magaddal
annyira, hogy mások is
megbecsüljenek!

Becsomagolt egy
kakaskukorékolást
hungarikumnak.