Somogyi Klára haiku versei

Ahogy egy stílus
kimentem a divatból
majd visszajövök.

Amikor hiszed
hogy igazad van, akkor
kezdj kételkedni!

Szárnyalásoktól
elfáradtan lebegek
tavirózsák közt.

Látásom javul
arcod mindig szép nekem
jól fest az idő.

Nekem a beszéd
Illusztráció ahhoz
amit gondolok.

Sok beszédnek sok
az alja de örökké
ne légy a csendem!

Arcodon látom
ma is a fiút, akit
akkor szerettem.

Csak szeretetért
érdemes élni minden
más értelmetlen.

Addig kezdd újra
amíg újra kezdheted!
A nap is felkel.

Legrövidebb út
két ember közt mindenkor
az igazságé.

Békét keresek
mindenhol - mégis mindig
otthon találom.

Már nem is tudom,
mitől volt oly jó veled
csak, hogy mennyire.

Hozzád indultam
de hozzád érni többé
soha nem fogok.

Oly édes volt, hogy
illata megszólított
visszaköszöntem.

Megszólalásig
volt igaz minden, amit
gondoltam rólad.

Egyensúlyban van
mit érsz és kaptál? - Lehetsz
bátor szerelmes!

Üzenem nekik,
a jósoknak: - Hagyjanak
csak reménykedni!

Rágyújt - éberen
egyre csak néz - egy álmot
simogat füstje.

Voltam rózsa is
tövisek nélkül éltem
koszorú lettem.

Festőnek se kell
lenned ahhoz hogy megértsd
egy kép lényegét.

Nefelejcs kékje
volt szemedben hol van már
virágod anyám?

Nincs időm arra
hogy megfejtsem, mennyi az
igaz belőled.

Nem hazudtam csak
amit mondtam, neked még
nem tűnt igaznak.

Multam morzsáit
zsebemben megtaláltam
üres gondolat.

Aki nem érzi
hogy fázol, attól ne várd
hogy betakarjon.

Mikor elvesztem
a csillagokban éppen
ott találtalak.

Alkonyi órán
pajkos szél oldja ruhám
ifjú gondolat.

Lágy eső mossa
szélvédőmet csak nézem
hogy helyettem sír.

Lemondtam volna
rólad de kitartani
melletted könnyebb.

Itt volt a tél is
szívemre karcolt nyarat
mégis tavasz lett.

Ködbenéző út
előttem vagy mögöttem
merre induljak?

Hangavörös Nap
alkonyi égen nyíló
sötét tulipán.

Édesen omló
napsugár fűzfavesszőn
barkaszemet nyit.

Táncában széllel
évődő fűz barkával
dúsítja haját.

Hófehér szívek
szállingóznak szerelmes
cseresznyeszirmok.

Fában, virágban
kövek suttogásában
érzem jöttödet.