Szakályné Nagy Irén haiku versei

Establakon át
csillaglámpását szórja
meghitt otthonfény

rezgő nyárfákon
lombbölcső selymeiben
reszket a kétely

forró teában
lubickoló délután
téli énidő

ma még remények
parttalan vágyát hozza
az új esztendő

Újév szikrázó
hajnala, tűzrózsákból
nyílt lehetőség

zengő világi
ereje, harangokkal
hirdeti jöttét

lélekfenyőkön
fészkelő nagy karácsony
álomgömbökben

nap - keleti bölcs
arany fényglóriát önt
advent vasárnap

ég felé ujjak
ág-bogán álmok nyúlnak
csipketüll csendben

összeért hódomb,
kies mező-felhőben
végtelen világ

hallgatag hangjuk
csend - szívemben dobbanó
ünnepi emlék

falatnyi kezek
mézeskalácsba gyúrták
huncut mosolyuk

dércsillámcsipkés
téli tetőzsindelyen
zúzmaraszoknya

hócsillagálom
megtisztult áhítattal
lélekcsendbe bújt

Jászolcsendjében
meghitten ölel a fény,
babázik velem

szottyadt naspolya,
édesen telel deres
csipkekabátban

mosolygón szórja
holdkiflicsücske, fényes
csillagmorzsáit

összhangokvagyunk
nélkülözhetetlenül
egymásbaérve

megőrizve Ők,
koszorúereimnek
falán emlékek

megszínesedve
fénygirlandokon futnak
hozzám perceid

zuzmaracsendek
csipkefodros sálában
álmodnak a fák

Ködmönben a rét,
tejopál még az égbolt,
tűnőben minden...

csillogó tájon
téltündér - fátylán díszes
kókuszdércsipke

illatos tündér
mézes házikóra hint
cukorgyöngy mosolyt

pelyhecske földre
hullt virágán csellengő
csillámos pászmák

völgy kaspójában
pitymallik a tűzvirág,
napútja nyílik

átszakadt felhő
tülljén egy szellő, rostál
eső permetet

hűs esőfüggöny
gyémántfényein a szél
ködfelhőt párál

lombkoronákon
sorslenyomatos levél
elhulló remény

alkonyon az est
nyugszik naptűz parazsán
a hajnal pirkad

zönge nádhúron,
tücsökmadár fütyürész:
- zenekritikus

az élet, suszter -
vén időkaptafáján,
elnyűtten csoszog.

hullámzó arany
pászmáin a Nap-folyó,
ködfelhőt oszlat

vénséges erdő
smaragdzöld mohaútján
múltba jár a csend

tuják csipkéin
ringó harmatcseppekre
őszfényt szór a nap

tar fán gombolyag,
ágvillák gömbdíszein,
zölddel egy fagyöngy.