Szakályné Nagy Irén haiku versei

hangfestő nyelvek
cserfes lombokon zsongó
arany dallamok

gyászos szótlanság
hiányt pótló vigasza
lélekrezdülés

lombokra karcolt
szél szalad az ágak közt
levél íródik

diófa ágon
gyöngykaláris láncot fűz
négyévszak titka

megfáradt levél
lelke zizzen a szélbe
morzsolt őszidő

mustízű lugas
őszbe érő fürtjein
mámoros emlék

ökörnyál lebeg
gyöngyházfényű fonalon
pók vitorlázik

napsugár fénye
hajnal` órák indáin
felkapaszkodott

nem temeti el
a bús emléket az ősz
tudásra érlel

borzongó napfény
őszi aranysálat köt
csontujjú szellő

éra lenyomat
szabad szellemű ihlet
korhű költészet

főnix felhőszárny
nap hamvaiba szálló
vérnarancs alkony

színes vásznakat
tépi rongyosra a szél
vén nyár kosztümén

szép versek lelke
sor közti kagylóhéjban
megbújt gyöngytitok

köveken futó
játszi csermely vízcseppjén
kristálycsillanás

csésze és tányér
vízben oldódó port nyel
instant az élet

asztalon kanna
csuporban hársvirágméz
teám gőzölög

múlt szféráiból
lélekvirágom gyújtott
parázsemléket...

hangtalan hajnal
harmatszőnyegére ült
- őszi ködtitok

fagycsípte nektár
töppedt fürtön édeleg
mézédes jégbor

mazsolaízű
gyöngyök ősze aszuba
önti aranyát

mohadombocskák
árnyékos smaragdágyán
is - nyílik virág

fekete fehér
fénykép, megsárgult lapján
csend-illatú múlt

őszök széltűje
lombok színfoltját varrja
avarpokrócra

Molnárfecske raj
vándorhimnuszt csivitel
felhők lugasán

ódon szavakkal
száz meg száz levélemlék
suttog az ősznek

megfáradt csendben
szöknek az évgyűrűkbe
múló évszakok

lombok közt a szél
levelekre írt nyári
emléket lapoz

fénylő napsugár
cifra szikráit szűrik
szelíd levelek

parolázva ül
zöld leveleken a szél
emléket színez

egri leányok
zamatos bortörvényén
vigad a legény

még zöld lombokra
arany poncsót kötöget
búcsúzkodó nyár

mise padokon
kereszthez szóló imák
vándor remények

csillaghálóba
hempereg a telihold
gólt lőtt az éjfél

csoszog az élet
a vén időn andalog -
csigatalpakon

csendes az este
még üres az ég boltja -
kert alatt a hold