Szalkai Orsolya haiku versei

Visszakapom a
darabjaim, ha ráunsz
játszani velem?

Levelek. Könnyek.
Elengedhetetlenül
hullnak alá mind.

Más keretében,
szögre akasztva élek.
Csodálnak, szánnak.

Tekintetem rád
szegeztem. Eldobnád a
harapófogód?

Kormos kontyában
széllel fésült ökörnyál.
Megőszült a nyár.

Arcom tükrödben
fejvesztve keresem. Nincs.
Melyikünk hitvány?

Ébren alszom rég.
Szememből álom illan.
Szárítja hőség.

Egy árva lárva
a sors bábja. Reménytől
nő lepkeszárnya.

Magamra vett ing
múltam. Jövőm jelenleg
titok-vállfán lóg.

Kerestem égen,
s lám, ott lapult Isten a
bokrok tövében.

Hiába sírok
vigasztalanul. Ölbe
csak a bánat vesz.

Méltó alkalom,
hogy feldíszítsem magam-
másvalakivé.

Falon repedés,
bennem otthonos öröm:
mozdul az alap!

Járt itt valaki.
Fák hegyén szívdobbanás
rajzolatai.

Ha bajt baj követ-
megdőlt dominó vagyok,
vagy a lendület?

Fényképeinket
bekötött szemmel nézem.
Szeretsz még. Látom.

Véges időmben
végtelenül gyűlölnék
nem jól szeretni.

Begyógyítottam
sebezhetőségemet
tapasz-talattal.

Kígyózó sorban
vágyak halma. Nő vagyok.
Kezemben alma.

Ólomidőkben
féltve őrzött üveg-perc
lelked lelkemben.

Billents ki bátran!
Valójában mindvégig
hintázni vágytam.