Vincze Zsófia haiku versei

a születetlen
boldogság telt gyümölcse
remekművű vágy

lányka szemében
csillag-ének gyúl apró
semmiségektől

billió csipkét
sző a tél, úgy igyekszik
szépet is adni

fejed fölé én
rajzoltam glóriát - nem
hibáztathatlak

szitáló ködben
a park templomi csendjét
mélyre lélegzem

vitatkozik az
igen a nemmel a csönd
szóhoz sem juthat

homokozóban
eső mossa tisztára
a játékokat

tajtékos habok
tánca - patkódübörgés
rohan előttük

ősgyökeres fák
között új magoncot húz
a fény magasba

galamb bólogat
virágszirmokkal teli
pocsolya körül

darvakkal szálló
tekintetem sokáig
velük kóborol

örökzöld mellett
a halott krizantémot
eső mosdatja

csészém melege
tenyeremben - eszembe
jutnak fiaim

selyemfüggönyön
át beszökött hozzám a
szél porcicázni

túrabakancsom
nem illik nadrágomhoz
én egyikhez sem

lebegő hegyek
a köd felett csillagok
alant lámpafény

Szürke, esti füst
fojtogatja a lámpák
arany gömbjeit.

napkeltét lesni
egy csillag fent maradt a
hajnali égen

deres szemfedő
alatt az első fagyig
kitartó rózsa

friss havon ákom-
- bákom lábnyomok rajzát
bogozza a szél

vadlúdhad apró
tavakért elhagyja a
tengeri mezőt

messze egy halász
hold tükrére hiába
dobja hálóját

repülő halraj
éhes sirályok között
pompás lakoma

virág arcáról
pillét ragad magával
a kósza szellő

reszkető veréb
csőréről eső cseppen
sovány bögyére

hóförgetegben
zúgó erdőt mázsás hó
terhe ropogtat

folyó nyugalmát
jövő-menő sirályok
meg nem zavarják

selyemruhája
övét hajából fonta
édes mosollyal

viharkabátom
zsebében egy napkő a
villámhárító

vonatablakot
töröl a szaladó táj
suhanás voltam

tekergő ösvény
hegycsúcsnál magasabbra
nem juthat soha

szellő borzolta
fűz árnyjátéka mintha
kosarat fonna

csupasz ágú fűz
avarban kotorászva
százszorszépre lelt

hullt virágok lágy
szőnyegén felejtem hogy
voltam és leszek

távolba nézve
orra estem így váltam
eggyé utammal

hóhabos réten
halhatatlan zenére
darvak táncolnak