Vincze Zsófia
Rózsa szoknyáját
tépi a szél, ébred a
csillagos égbolt.
Vincze Zsófia
dért csipkéző szél
választja el szerelmes
méhet virágtól
Vincze Zsófia
koszos pocsolya
ám a Hold mégis tisztán
tündököl benne
Vincze Zsófia
csillagszikrát vet
az ég, kertre zuhan, fű
hegyén gyöngy ragyog
Vincze Zsófia
bujdosó bánat
ajzza szívem, belém bújt
a hervadó ősz.
Vincze Zsófia
fent vadlúd csapat
győzelmi alakzatban,
lent háziludak
Vincze Zsófia
Rebben a hajnal,
rózsaszín szárnya alatt
illattalan rét.
Vincze Zsófia
sírkövön holdfény
ragyog, rőtszínű csöndben
felsír egy madár
Vincze Zsófia
kicsattan a fény
keleten, zümmögő kert
illata csap meg
Vincze Zsófia
Kint néma fagy, bent
könnyű muzsika. Benéz
a Hold irigyen.
Vincze Zsófia
Koporsón döng a
föld, elszakadt sorsfonal
leng bús fejfáján.
Vincze Zsófia
Fázó lelkednek
mit adjak? Jégvirággá
fagy minden csókom.
Vincze Zsófia
holnapi csendem
még árnyéktalan fénye
már ma boldogít
Vincze Zsófia
penge fagy dermeszt
magányból szőtt falak közt
zsong az üresség
Vincze Zsófia
csillagok ülnek
éjnek szárnytollán, holdfény
csorog csőréből
Vincze Zsófia
Mire eszembe
jutott függönyt elhúzni,
megint este lett.
Vincze Zsófia
erények szűkre
szabott ruhájában sok
bolha vert fészket
Vincze Zsófia
Sikoltva hulló
csillagfényt csodálva ki
gondol halálra?
Vincze Zsófia
szárnyas vijjogás
hasít kéklő égen, csak
játszik a széllel
Vincze Zsófia
gémberedett fény
bolyong árnyéka nélkül
ledőlni sem mer
Vincze Zsófia
Ritkuló fák közt
sétál a szél, levelek
szédülnek mélybe.