Vincze Zsófia
Hibátlan tájkép:
aranyló repceföldön,
hófehér kócsag.
Vincze Zsófia
tulipán tágra
nyílt szemmel keresi a
kertész mosolyát
Vincze Zsófia
pókot figyelek,
miket sző a sarkokban
megbúvó csendből
Vincze Zsófia
Dermedt bogárka.
Piros koporsóján hét
petty a felirat.
Vincze Zsófia
Menny és pokol közt
nyújtózik a vágy, örök
elégedetlen.
Vincze Zsófia
Palettámon új
színt kever a szerelem:
viszonzott lettem.
Vincze Zsófia
Szavak tűfokán
alig fér át, amit még
szívem rejteget.
Vincze Zsófia
Százával tartják
a galambok lábuk közt
a villanydrótot.
Vincze Zsófia
Szoros csokrokba
fulladt hóvirágokkal
riaszt a nőnap.
Vincze Zsófia
A holdékes tó
elhitte, ő a mennybolt...
míg szél nem támadt.
Vincze Zsófia
Műszak után a
koldus újra tud járni.
Csodát tett a pénz.
Vincze Zsófia
Hullámot vet a
vágy, taraján a remény
délibáb csupán.
Vincze Zsófia
Míg elmeséli
nyár az ősznek, hogy is volt,
beköszönt a tél.
Vincze Zsófia
Sárral dobálnak,
vályogot vetek bölcsen,
palotám ragyog.