Vincze Zsófia
hanyatt fekszem a
hullni kész lombok alatt
sóhajom mélyül
Vincze Zsófia
Oly szépen tarol
az ősz, hol itt a bánat?
Nagy csönd közeleg.
Vincze Zsófia
két dobbanás közt
te lettél a torpanás
végtelen csöndje
Vincze Zsófia
hullócsillagok
félre vert harangokként
bongnak szívemben
Vincze Zsófia
ajkamra cseppent
mosolyod vállamhoz dől
egy elmaradt csók
Vincze Zsófia
emlékek csendes
mélységét egy-egy kavics
meg nem zavarja
Vincze Zsófia
két fáradt lélek
pihen egymásban minden
szenvedély nélkül
Vincze Zsófia
csak a térdünk ért
össze tajtékzó vágyat
feszítve közénk
Vincze Zsófia
ezüst dércsipke
fátylát zord szél cibálja
álmatag fákról
Vincze Zsófia
szomjad karcsú íj
vágyad sziszegve pendül
testem űzött vad
Vincze Zsófia
lecsorgott a nap
elomló árnyak dőlnek
lomhán vállamra
Vincze Zsófia
fázós vállamra
hangod bársonyát terítsd
hízelgő csókkal
Vincze Zsófia
villámot öklend
a mennybolt, részeg szelek
rázzák ajtómat
Vincze Zsófia
hegy lábához völgy
roskad nesztelen réten
kitakarózva
Vincze Zsófia
hulló levelet
röptet a szél, vigasztánc
mindkettőjüknek
Vincze Zsófia
Hulló esőcsepp,
ennyi vagyok. Kísérlet
Isten szívében.
Vincze Zsófia
Fáradt szépségű
kertet, földre fektet egy
nap a barna szél.
Vincze Zsófia
A csönd két szárnya
alatt, ártatlan játszik
velünk az élet.
Vincze Zsófia
Elindultak a
fák, vitték a madárdalt,
borzong a bús táj.
Vincze Zsófia
Jég alatti csend
felett, harsány lúdcsapat.
Rókaszem villan.
Vincze Zsófia
fényfátyol sétál
lábujjhegyen, rózsákat
rajongva körül
Vincze Zsófia
Tüzes inget ránt
a hajnal, Napra ásít
száraz torokkal.