Vincze Zsófia
városunk felett
reggelig hánykolódott
a szélgörcsös ég
Vincze Zsófia
méltóságteljes
szárnycsapásokkal szeli
sorsom az időt
Vincze Zsófia
hamvasztás után
jól fog esni egy korty víz
száraz lelkemnek
Vincze Zsófia
szavamat számból
kitépve rohan a szél
választ nem várok
Vincze Zsófia
álmaim köves
medre kiszáradt út lett
szép kavicsokból
Vincze Zsófia
virrasztanak a
csillagok egy társukat
többé nem látják
Vincze Zsófia
szivárványszínnel
angyalok szőnek reményt
földi szívekbe
Vincze Zsófia
Felsikolt a Hold:
híztam! Kövér felhőt húz
magára sírva.
Vincze Zsófia
ha nem vallhatok
egynek szerelmet vallok
a mindenségnek
Vincze Zsófia
titkod hoztad nyílt
sebed üszkös kérgére
balzsamot tegyek
Vincze Zsófia
rabláncra fűzött
szavakkal mesélhetünk
a szabadságról
Vincze Zsófia
Fűzek lombjai
között gyémánttükrű tó
fénye fröccsen szét
Vincze Zsófia
sűrű lombok közt
tántorog a fény hosszú
volt az éjszaka
Vincze Zsófia
dühödten rágja
szűkre szabott medrét a
szabadság útja
Vincze Zsófia
irigy csillagok
fénybogarak röptét csak
szemük követi
Vincze Zsófia
árnyékcsipkéket
sző lábam alá a fény
léptem meglassul
Vincze Zsófia
kitárt karokkal
futó szél virágos rét
előtt rogy térdre
Vincze Zsófia
álmokat tép a
hajnal ringó talány mit
sző tovább a Nap
Vincze Zsófia
Szíven rúgott szó
holtan esett össze. Még
mindig gyászollak.
Vincze Zsófia
lomb közé ugró
árnyékot sziszegő fény
lángnyelve riaszt