Haiku formában írt aforizmák

Rakhatsz súlyt óra
mutatóra az megáll,
idő tovább megy.

Aki lélegzik
Minden nap köteles egy
Magot ültetni

Szabad bölcsesség,
hogy a költő poroló
s a nyelv egy szőnyeg.

Pipa füstjében
érlelődik, írói
tartós gondolat.

Léphetsz te hátra,
de az idő előre
fog úgy is menni.

A ködtakaró
nem borít fátylat a múlt
bánatára sem.

Szemem dörzsölöm,
mégsem leltem aranyat,
korán kelőként.

Gyermekkorunk nem
hal meg bennünk: ezért tart
most itt életünk

Mindenki bölcsnek
tűnik, ameddig el nem
kezdesz tanulni!

bármennyit mond a
bölcsesség szűkszavúbb az
ostobaságnál

Evés előtt a
Gyümölcs magját ültesd el
A jó szívedbe

Sáros úton úgy
nem tudsz menni, hogy sáros
ne legyen cipőd.

Mit nyújtok neked,
ákombákom életet,
lettem - távozok.

Ha bölcsebb lenne
a lepontozó nálam,
én pontoznám le!

éles helyzetben
sok bölcsesség bizonyul
ostobaságnak

Kávé illatát
lengte derengő szobád,
reggel csók helyett.

Vadrózsák között,
te voltál a tündöklő
kedves virágszál.

Kiben bízzak ha
nem tebenned Uram, adj
hitemhez erőt.

Aggódunk érted,
hited erősítsen, kérd
Te is az Urat.

ahogy rövidül
az út egyre nehezebb
haladni rajta

Mondd, megtanultál
elengedni? Gyakorold
minden áldott nap!

Árva fűszálon
ágaskodik a hangya,
eltévedt szegény.

Magot hord kósza
szélfodor, tápláló föld
hol otthonra lel.

Temető fái
között, a lomb sóhaja
holtak beszéde.

Szivárványt rajzolt
az égre, megbékélés
jeleként az Úr.

Tornyosodnak a
délceg felhők, párbajra
hívják a szelet.

Hajnali folyón
lebegő pára, olyan
mint a pipafüst.

Csendes éjjelen
távolban bagoly huhog,
beleborzongok.

Árnyékkal takar
a hálás lombkorona,
a gondozásért.

Virágnak hittem
gondoztam és ápoltam,
futóinda lett.

Valamikor rég,
tüzes parazsat markolt,
ma reszket keze.

Lézengő idő,
a szétporladt számlappal
felborult minden.

Lásd szorgalmamnak
mi lett a bére, kereszt
került fölébe.

józan parasztész
nem tűr meg háza táján
filozófiát

Ne adjunk teret
a köpködőknek, tükröt
tartsunk elébük.

Támaszom a múlt,
kapaszkodóm a jövő,
lépcsőt adj alám.