Haiku versek az alkonyatról

még ma sem késő
megcsodálni az alkonyt
szemedben vinni

téli alkonyat
lassan ömlik a tájra
hajnalig csorog

bíbor köntösbe
olvad a kora esti
alkony ezüstje

Párálló tavak
moccannak a bérc ölén
csendes alkonyban.

alkonyi napfény
vágyparázs tüze izzik
horizont ágyán

Néma csend rajzol
nyugalomképet alkony
sötét vásznára.

Narancsszín felhők
úsznak kék ég tengerén
új alkony felé.

Tükröződő hold
fényes pókhálószálon,
feketedő tó.

csenddé szelídül
az alkonyszőtte bíbor
estélyiköpeny

A fák ágai
eret szőnek az alkony
rőt peremére.

őszi estéken
alkonyat parázs izzik
fák bíborában

bágyadt napsugár
kémények közt andalog
füst ízű alkony

Kökényszín égbolt
Ringat sötét felleget -
Holdfény kíséri.

rózsaszín fátylat
lebbent napnyugta előtt
szélcsendes alkony

Arany alkonypír
palástjával betakar
szendergő fákat.

őszi kert fölött
madár suhan ívet ír
az alkonyatra

virágoskertre
már árnyat fest az alkony
egyre csendesebb

ringó Nap henyél
sárgán viruló őszben
dombok oldalán

Pipacsos alkony
Napraforgók fejére
Fényességet hint.

a nap elfáradt
felhők bontanak sátrat
a csillagoknak

éjszín lovára
pattan az alkony napot
rabolva vágtat

alkonyi óra
csendben zárja a napot
sötéttel gyászol

az alkonyat jön
lángoló ruhában az
este oltja el

színeket rabol
a besurranó alkony
sötét köpenyben

Alkonyfény tör át
szelíd csenddel lombokon
nyugovóra hív.

Égkönnytől fénylő
kőre alkony borul rá,
s félhomályba űz.

nyári fák alatt
óriássá nő a csönd
vörös alkonyon

pillangószárnyak
finoman rezdülnek az
alkony színében

arany menyegzőt
rendez az éjnek a nap
udvarmestere

alkonyi árnyak
ölelésében lépked
felénk az este

szelíd patakban
mossa lábát az alkony
bíbor tükrözés

alkony ecsetje
csendben dolgozik vásznán
fecskék tűnnek fel

Fagyott fényben köd
szitál. Nyálkás avarra
fekszik az alkony.

fáim árnyékát
falhoz támasztotta a
lemenő napfény

homályt szitál az
alkony, mindent befed a
sötét takaró

a bágyadt alkony
vöröslő villanydrótról
lógatja lábát.