Haiku versek az álomról

Testem melegét
küldöm csak feléd. Takard
be vele magad.

Ébredés után,
elbújnak a hajnalban
álmodott szavak.

Álmomat hoztam
éberek világába-
kiszínezni azt.

Álomittasan
az élettől részegen
élni józanul.

Álmodtam kedves
felém nyújtottad kezed -
majd zárult a sír.

De gazdagabb lesz
életem, ha álmodom
és emlékezem.

A jelen annyi,
hogy soha nem lesz többé,
mi volt. Zsákon folt.

Szemhéjam vászon
az éjszaka Picasso:
ráfesti álmom.

Így álmok, hitek,
bűvös nyarak és telek!
Isten veletek!

Édes volt álmom,
ha kívánnék sem szebbet-
vekker űzte el.

tintafoltos éj
emberek álmaira
csillagfényt csurgat

Tágra nyílt szemmel
szökött álmom kergetem
korom sötétben.

hullámok hátán
úsznak el szép álmaim
ám én maradok

szépre hímezte
álmaimat valaki
talán az Isten

S álomban szépen
összeáll. Megpihen, a
sértett értelem.

Éjbe sötétlő
álmok, oly csendben lépnek,
amely szinte nincs.

Álmaink visznek
előre: ami emlék
az már csak a múlt.

A keskeny mezsgyén
rám vártok... pengeélen
táncoló álmok.

Rózsaszín álmok
rozsdamarta foltokkal
váltak valóra.

Árnyak a falon.
Az álom valósága
kimozdult létsík.

Gyermekként remélt
álmainkat őrizzük
egy életen át.

kínzó álmom volt
reggel szárnyakat bontott -
károgó madár

megélt álmaink
szép íveket rajzolnak
arcunk égboltján

Mi van akkor, ha
Életed csupán álom...
Egy másvilágon!

csillagos éggel
takart be s nagy holdkiflit
sütve várt anyám

Pakold az álmot
rojtos vállkendőbe. Ne
hagyd veszendőbe.

Tudod, egy álom
is lehet konok. Agyad
bérlik démonok.

Amikor szeretsz
az a valóság nekem!
Minden más álom.

Álomban első,
ki ébren második. Az
énünk álmodik.

A semmi álmán
a való: kinyílt virág
szirmain a hó.

Álmok temploma
Csillagok útján vezet
Remény-imához.

Mintha valóság
lenne az álom, s reggel
fáj az ébredés.

fehér lovakkal
a körön - Napot játszom
középen állva

Álmomban, dörgő
ágyútűzben áll, karddal
egy papírhuszár.

Gyertya ég csonkig
- szobámban vonuló Hold
álmomba botlik.

Csöndet nyújtó est.
Ezüstfonalra fűzött
Álomképzelet.