Haiku versek az álomról

Puhán simogat
hajnal fénye, útjára
engedve álmom.

Esőcseppek közt,
hullnak álmaink nagyobb
célokká nőve.

Fáradt kezekkel,
megérintjük végül majd
célunk édesen.

Zárt szemek mögött
a lét illúzió csak;
torz éber álom.

Istennek álmát
nekünk önti formába
a Gondviselés.

szárnycsapásaid
fáradt ívrendszerében
töményedő kék

vergődő álmok
szürreális vásznait
gyászévek festik

indigó égen
álommadarak viszik
pihenni a fényt

Képzelet híján
fanyar gyümölcs az idő -
egyre keserűbb.

Nem tudtam, hogy csak
álom volt - csalódottan
ébredtem reggel.

Hirdetés: meddő
álmaim termékenyre
cserélném el S. O. S.

Álomvárosban
ma nagy a sürgés-forgás,
álmokat szőnek...

Ébredeznék, ha
nem tartana fogolyként
csodaszép álmom.

mesés álom tart
fogva - ha felébrednék
csak rosszabb lenne

Halálközeli
ez a reszketeg hajnal.
Álmom egyben tart.

megfizetek majd
minden álomért: hitel
közeli élmény

szélvédőre hullt
tehetetlen esőcsepp
vagyunk álmomban

rózsákat szórok
az álmok lába elé
eljegyzett idő

Ocsúdtam csodás
vigaszban a méltónak
rég várt ünnepén.

Álmod, álmomba
költözött, együtt szállnak
csillagok felé.

vihar fújja el
minden merész vágyamat-
újraálmodom

Puha vánkoson
Remegőn a vágy oson -
Rólad álmodom.

S fessen rá olyan
ablakot, melyen néha
még visszaláthat.

Fásultan temetsz
magadban naponta, egy
régen volt álmot.

Testem melegét
küldöm csak feléd. Takard
be vele magad.

Ébredés után,
elbújnak a hajnalban
álmodott szavak.

Álmomat hoztam
éberek világába-
kiszínezni azt.

Álomittasan
az élettől részegen
élni józanul.

Álmodtam kedves
felém nyújtottad kezed -
majd zárult a sír.

De gazdagabb lesz
életem, ha álmodom
és emlékezem.

A jelen annyi,
hogy soha nem lesz többé,
mi volt. Zsákon folt.

Szemhéjam vászon
az éjszaka Picasso:
ráfesti álmom.

Így álmok, hitek,
bűvös nyarak és telek!
Isten veletek!

Édes volt álmom,
ha kívánnék sem szebbet-
vekker űzte el.

tintafoltos éj
emberek álmaira
csillagfényt csurgat

Tágra nyílt szemmel
szökött álmom kergetem
korom sötétben.