Haiku versek az álomról

S fessen rá olyan
ablakot, melyen néha
még visszaláthat.

Fásultan temetsz
magadban naponta, egy
régen volt álmot.

Testem melegét
küldöm csak feléd. Takard
be vele magad.

Ébredés után,
elbújnak a hajnalban
álmodott szavak.

Álmomat hoztam
éberek világába-
kiszínezni azt.

Álomittasan
az élettől részegen
élni józanul.

Álmodtam kedves
felém nyújtottad kezed -
majd zárult a sír.

De gazdagabb lesz
életem, ha álmodom
és emlékezem.

A jelen annyi,
hogy soha nem lesz többé,
mi volt. Zsákon folt.

Szemhéjam vászon
az éjszaka Picasso:
ráfesti álmom.

Így álmok, hitek,
bűvös nyarak és telek!
Isten veletek!

Édes volt álmom,
ha kívánnék sem szebbet-
vekker űzte el.

tintafoltos éj
emberek álmaira
csillagfényt csurgat

Tágra nyílt szemmel
szökött álmom kergetem
korom sötétben.

szépre hímezte
álmaimat valaki
talán az Isten

S álomban szépen
összeáll. Megpihen, a
sértett értelem.

Éjbe sötétlő
álmok, oly csendben lépnek,
amely szinte nincs.

Álmaink visznek
előre: ami emlék
az már csak a múlt.

A keskeny mezsgyén
rám vártok... pengeélen
táncoló álmok.

Rózsaszín álmok
rozsdamarta foltokkal
váltak valóra.

Árnyak a falon.
Az álom valósága
kimozdult létsík.

Gyermekként remélt
álmainkat őrizzük
egy életen át.

kínzó álmom volt
reggel szárnyakat bontott -
károgó madár

megélt álmaink
szép íveket rajzolnak
arcunk égboltján

Mi van akkor, ha
Életed csupán álom...
Egy másvilágon!

csillagos éggel
takart be s nagy holdkiflit
sütve várt anyám

Pakold az álmot
rojtos vállkendőbe. Ne
hagyd veszendőbe.

Tudod, egy álom
is lehet konok. Agyad
bérlik démonok.

Amikor szeretsz
az a valóság nekem!
Minden más álom.

Álomban első,
ki ébren második. Az
énünk álmodik.

A semmi álmán
a való: kinyílt virág
szirmain a hó.

Álmok temploma
Csillagok útján vezet
Remény-imához.

Mintha valóság
lenne az álom, s reggel
fáj az ébredés.

fehér lovakkal
a körön - Napot játszom
középen állva

Álmomban, dörgő
ágyútűzben áll, karddal
egy papírhuszár.

Gyertya ég csonkig
- szobámban vonuló Hold
álmomba botlik.