Haiku versek az álomról

Lelkem nyugalmát
aligha találom meg
csonkolt álmok közt.

Bódult álmomban
bújt meg a képzeletem
és valóságom.

hold sarlójára
kecsesen fölaggattam
minden gondomat

Szirmai közé
zárja apró álmait
egy kicsiny virág.

Zavart álomkép,
beugró kockák, homály.
Lassan megvirrad.

hajnali álom -
tűnik nappal, mint a hold
éjjel visszavár

édes álomban
lehunyt pilláim mögött
angyalok hada

mindenki alszik
én is kitépném szívem
szoborrá válnék

Színes fátyolban
mond boldogító igent
lelkemnek az ősz.

Akkor egy makk is
álmodhat mindenféle
disznóságokról!

Még mindig az a
legszebb, ahogy a gyermek
álomba merül.

az eső versenyt
csobog a szökőkúttal
- álmodták a fák

Álmokból szőttem
szelíd köntösöm, ébren
meztelen vagyok.

Polcra helyeztem
szép álmaimat, később
értük jövök majd.

Szempilláimon
álmos ólomkatona
veti meg ágyát.

Az álmainkat
ne, csak kétségeinket
hagyjuk elmúlni...

álmot láttam - szólt -
majd rám nézett, mosolygott...
és felébredtem

pirkadatkor a
törékeny álmok ezer
darabra hullnak

Nagyapám csillag -
fénye ablakomon át
álmomba ragyog.

nappal bezárhatsz
de álmomban vad tenger
zúgása vagyok

kis tollpehelyként
párnacihádban lennék
álmod őrzője

álomkapuim
hajnalig az éj nyitja
csillagkulcsokkal

Két világod van:
egy álom egy valóság.
Ne keverd össze!

Álmaim kósza
mezején, gondtalanul
repül el az éj.

fekete éjbe
álomszárnyakon lebben
szatén paplancsend

álmaim hada
vánszorgó délibábok
puszta időben

az éj csókodtól
lopta el mámorosan
sóhajtó álmom

szép álmaimnak
a hajnalhasadás ad
örök keretet

hajnali álmom
szirmaim nyitja - körém
kúszva átölel

csillaglombóra
percnyi álmokat rejtve
szemedből mesél

hegyeknek átok
sivatagnak csak álom
a sok vízmosás

mindenki alszik
szárnyaszegett angyalként
álmokat őrzök

ember-lét és egy
bármi más-lét közt az Út
kinek az álma(?)

álomittasan
ébredve szédültem a
valóságomba

mesés álmait
fújja a szél szerteszét
szedegethető

jöhetsz sötétben
csak vigyázz álmaimra
földön hevernek