Haiku versek az árnyékról

Sokaknak jó, hogy
Nincs árnyéka, hiszen csak
Megijesztené.

Nem hagyom, hogy egy
árnyék az egész eget
szürkére fesse.

Járdán lámpafény...
árnyékom hol elől megy,
hol fut utánam.

fény és az árnyék
alkonyat kapujában
most váltja egymást

keresd a napfényt
és ne bánd hogy árnyékod
hozzád szegődik

Lábamat rázom,
mert sötétségbe léptem.
S árnyékom táncol.

ragyogás közben
szem elől tévesztjük az
árnyak nyomorát

árnyékomat is
pont úgy szeretem, ahogy
tiszta fényemet

Tükörképemet
mért nem és árnyékomat
miért bámulom?

viseltes napfény
düledező falakon
árnyékot foltoz

napsütésben az
árnyékot ostobaság
volna tagadni

árnyékom látod
vagy fényem, ha átölelsz?
talán mindkettőt?

alkonyatkor a
leghűségesebb árny is
vékonyodni kezd

Árnyékom, hátul,
utam vége előttem,
kutyám, mellettem.

oly váratlanul
tűnt el hogy árnyéka is
ott feledkezett

csodás árnyékát
siratja az öreg tölgy
szélvihar után

Házak falára
holdfény rajzol gömbölyű
lombkoronákat.

Naplementekor
hosszú árnyékot vet egy
alacsony ember

már esteledik
sötét árnyékok ülnek
az eresz alá

árnyékok között
töredezik az este
majd egybeolvad

Titkon tangót lejt
esőillatú szélben
megnyúlt árnyékunk

késő délután
az árnyékomra léptél
földig hajoltam

eggyé szelídül
árnyék a valósággal
hűséges páros

arcélem falnak
dőlt árnyékán zarándok
hangyák menete

naplementében
nyurga fákon lecsorog
sötét árnyékuk

még mindig látszik
kivágott fának árnya
ritka fűszőnyeg

szellő táncoltat
falevelet... házfalat
Napfény cirógat

tüzes delelőn
lombsátrakban bújik meg
minden csendes árny

nőnek az árnyak
mohás tetőcserépen
botlik meg a fény

Fehér kövekre
árnyékot vet egy törött
vitorla árboc.

Árnyakat éleszt
bársony csókokkal az est
halk lehelése.

omladozó ház
falának támasza csak
egy fa árnyéka

a házfalára
mulandó árnyakat vet
a lemenő nap

Homályba veszik
árnyéknak nyúlánk teste:
estébe olvad.

Ébred az árnyék
zöld pázsiton nyújtózik:
fénynek korlátja.

tavaszi szellő
a tóparton bókoltat
esti árnyakat