Haiku versek az árnyékról

Naplementekor
hosszú árnyékot vet egy
alacsony ember

már esteledik
sötét árnyékok ülnek
az eresz alá

árnyékok között
töredezik az este
majd egybeolvad

Titkon tangót lejt
esőillatú szélben
megnyúlt árnyékunk

késő délután
az árnyékomra léptél
földig hajoltam

eggyé szelídül
árnyék a valósággal
hűséges páros

arcélem falnak
dőlt árnyékán zarándok
hangyák menete

naplementében
nyurga fákon lecsorog
sötét árnyékuk

még mindig látszik
kivágott fának árnya
ritka fűszőnyeg

szellő táncoltat
falevelet... házfalat
Napfény cirógat

tüzes delelőn
lombsátrakban bújik meg
minden csendes árny

nőnek az árnyak
mohás tetőcserépen
botlik meg a fény

Fehér kövekre
árnyékot vet egy törött
vitorla árboc.

Árnyakat éleszt
bársony csókokkal az est
halk lehelése.

omladozó ház
falának támasza csak
egy fa árnyéka

a házfalára
mulandó árnyakat vet
a lemenő nap

Homályba veszik
árnyéknak nyúlánk teste:
estébe olvad.

Ébred az árnyék
zöld pázsiton nyújtózik:
fénynek korlátja.

magányos napfényt
páfránytakaró alatt
árnyak ölelik

tavaszi szellő
a tóparton bókoltat
esti árnyakat

Már dörzsölődnek
az árnyak, míg egy folttá
satírozódnak.

Szél ringat hintát
- könnyed fogócskát játszik
árnyék és a fény.

az utcát árnyak
öltöztetik délután
sötét fátylakba

Árnyékok között
tétován tangót táncol
halvány holdsugár.

napfényt szűr a lomb
szomorúfűzfa alatt
árnyjáték a föld

Elnyúló árnyak
heverednek a fűre:
esti pihenő.

Halkuló őszben
hosszúra nyúlt árnyakat
simogat az est.

Futnak az árnyak
a hajnal bíbor színű
mosolya elől.

árnyékod leszek
járj a napos oldalon
belőled élek

a házfalon egy
lomb-fosztott fa árnyékát
ringatja a szél

nyári melegben
ha eljössz hozzám újra
árnyékom ölel

kerti padra ült
mellém egy árnyék ősszel
egyre többször jön

lámpafényben az
árnyék is nagy vitéz de
sötétben senki

ágon ülő Hold
holló alakját festi
önmaga elé

a nyirkos árnyak
fák alatt összebújnak
őszi reggelen

ablakomba ül
a vén diófa árnya
az őszről mesél