Haiku versek az árnyékról

tüzes delelőn
lombsátrakban bújik meg
minden csendes árny

nőnek az árnyak
mohás tetőcserépen
botlik meg a fény

Fehér kövekre
árnyékot vet egy törött
vitorla árboc.

Árnyakat éleszt
bársony csókokkal az est
halk lehelése.

omladozó ház
falának támasza csak
egy fa árnyéka

a házfalára
mulandó árnyakat vet
a lemenő nap

Homályba veszik
árnyéknak nyúlánk teste:
estébe olvad.

Ébred az árnyék
zöld pázsiton nyújtózik:
fénynek korlátja.

tavaszi szellő
a tóparton bókoltat
esti árnyakat

Már dörzsölődnek
az árnyak, míg egy folttá
satírozódnak.

Szél ringat hintát
- könnyed fogócskát játszik
árnyék és a fény.

az utcát árnyak
öltöztetik délután
sötét fátylakba

Árnyékok között
tétován tangót táncol
halvány holdsugár.

napfényt szűr a lomb
szomorúfűzfa alatt
árnyjáték a föld

Elnyúló árnyak
heverednek a fűre:
esti pihenő.

Halkuló őszben
hosszúra nyúlt árnyakat
simogat az est.

Futnak az árnyak
a hajnal bíbor színű
mosolya elől.

árnyékod leszek
járj a napos oldalon
belőled élek

a házfalon egy
lomb-fosztott fa árnyékát
ringatja a szél

nyári melegben
ha eljössz hozzám újra
árnyékom ölel

kerti padra ült
mellém egy árnyék ősszel
egyre többször jön

lámpafényben az
árnyék is nagy vitéz de
sötétben senki

ágon ülő Hold
holló alakját festi
önmaga elé

a nyirkos árnyak
fák alatt összebújnak
őszi reggelen

ablakomba ül
a vén diófa árnya
az őszről mesél

a napsugár még
virgoncan futkározik
árnyék követi

laposkúszásban
körbevesz és átölel
sötét árnyékom

Settenkedve jött,
küszöbre ült az este:
Árnyak nyújtóztak.

árnyék kuporog
fal tövében szűkülő
léte fénybe vész

mindig éhesen
érkezik a sötétség
árnyékot eszik

egy dús lombú fa
a saját árnyékába
állt a nap elől

árnyas fák öle
pázsittal bélelt hellyel
várja a vándort

fények és árnyak
ölelik egymást este
együtt tűnnek el

árnyékcsipkéket
sző lábam alá a fény
léptem meglassul

napfény ficánkol
levelek árnyai közt
kép az ablakban

lomb közé ugró
árnyékot sziszegő fény
lángnyelve riaszt