Haiku versek a bizonytalanságról

A béke reszket,
Vak hatalom-vágy kínt szór...
Lőporos ige!

téren s időn át
mezítláb botladozunk...
cipőt keresünk

Ki néz, nem biztos
lát is, ki válaszol, nem
biztos, hogy ért is.

túl mély a kétely
medre, egyre csak lejjebb
süllyedek benne

távolságoddal
nagyobb teret hagysz köztünk
- kétségeimnek

bizonyosságot
az érdemel akiben
lázad a kétely

tanácstalanul
csatangol bennem, minden
észérv ellened

Hullámaidba
hiába kapaszkodom
elnyel a mélység.

bizonytalanból
minden bizonnyal lesz majd
... lassan ... biztosan

Reményeimet
beváltanám, mint apró
zálogcédulát.

Az ember képes
Megtenni, amit akar,
Mégsem akarja.

Görcsös robajjal
árad bennem a kínos
bizonytalanság.

szeretném hinni,
hogy létezel, de félek
még rád találni

ködszurkálók és
ködevők paripája
szamár a ködben

Tétova léptű
a bizonytalanságunk,
bukdácsolva jár.

A munka senkit
sem ölt még meg, de minek
a kockáztatás.

nem tudom! talán
sosem fogom. talán lesz
úgy, hogy nem is kell.

Ha elfogadod
a bizonytalanságot,
kalanddá válik.

Is, se, mégis vagy
mégse, ugye nem vagyok
túl bizonytalan?

Emlékszel még, hogy
miért mentem én akkor
a tűzbe érted?

Hullámvasútra
ült a gondolatszegény
bizonytalanság.

a válasz félkész
a kérdés még hezitál
összeillő pár

empátiával
a bizonytalanság is
kiszámítható

reményeidnél
a bizonyosság sokkal
sérülékenyebb

melléfogásnál
kártékonyabb lehet a
bizonytalanság

szisszen a kétség -
rosszul fájnak rajtam a
karmolásaid

még olyan vagy, mint
hattyú hófehér nyaka
egy nagy kérdőjel

Bennem zajlik ez
a hajsza, vadász és a
vad is, én vagyok.

arcom már pírban
pedig csak reám néztél
pipaccsá váltam

kocsányon lógok,
mint a tölgyfába oltott
elképzelt levél

Fakó lámpások
Sápadt, halvány fényénél
Molylepke bolyong.

megint ugyanott
vagyok rohanó folyó
felett lengő híd

Önmagam elől
menekülve futok át
az életemen.

nem tudod hajód
merre visz és a jegyed
meddig érvényes

mennyi csend van a
múltban - mennyi kérdőjel
a holnapokban!

Nyikorgó hídon,
korhadt jövőbe, vakon
vezet végzetünk.