Haiku versek a búcsúról

sós könnycseppekkel
megfűszerezem édes
búcsúcsókodat

Nehéz a búcsú.
De aki számít, távol
is közel marad.

Távozott, remény
kezét szorongatva, a
múltat köszönve.

Életed végén
Eljön a perc feletted
Magadból felelsz.

mégis megérett
az utolsó szó melyet
nehéz mondani

Még fogom kezed,
de valami itt belül
már elengedett.

távolodsz tőlem
érzelmeink szövetét
magad téped szét

miért kellene
tőlem elbúcsúznod ha
folyton hiányzom

Egy félelmetes
bogár ül a mondatban:
Már nem ismerlek.

közös naplónkban
az utolsó mondatot
én írom le majd

Öthétötösök
Haikufantársaim
Isten veletek

Most, Mészárosné
Gárdosi Gabriella
"csillagos öt", BUMM!

Megható, hogy egy
igazi úriember
búcsúzik tőlünk.

Ím, Lívia Schmidt
"Gyönyörű... csillagos öt"
Köszönet ötszáz

Kövecses Anna
Emlékeimben élni
Fognak szavaid

képessé váltál
képtelenségekre is -
fess - képletesem

Úgy mentél el az
életemből, hogy végleg
velem maradtál.

láttam a szemét
ahogyan lassan megtört
kékjében a fény

amikor elmész
belőlem is magaddal
viszel valamit

Soha nem köszönt
el. Félt, ha megteszi az
örökre szól majd.

utoljára még
láttam remegő kezed
s könnyes mosolyod

amikor elment
hozzám bújva búcsúzott
nagyon hiányzik

Itthagytál minket,
már odafönn ringatod
kis csillagaid...

Hulló csillag lett
az enyém, de a tiéd
ma még fönn ragyog...

Tüzem kialudt.
Rőt parazsára dobom
kopott álmaim.

Rozsdás falevél
Integet a nyárnak majd
zizzenve lehull.

Sír az őszi szél
fennen ring egy falevél
lassan földet ér.

Kopár sírkövek
közt ordítva tombolok.
Miért hagytál itt?

Már a sokadik
csókunknál mondjuk azt, hogy:
ez az utolsó.

Elengedtem, kit
életemnek hittem, hogy
újra élhessek.

szemrehányások
helyett csak homlokpuszit
hagyok emlékül

válasz nélküli
csendben hallottam mennyi
fájdalmat adtam

Bérem feléltem,
búcsúlevelem végén
már szárad a pont.

Miért búcsúznék,
hisz azt sem vették észre,
én is itt voltam.

Ott, egy kései
Madár, virágot keres s
Annak illatát

elengedtelek
s magamon kívül lettem
benned dobbanok