Haiku versek a csalódásról

Tíz centivel a
föld felett csak két sarok
tart. Benne bízol?

időben szólok -
merészség hozzám fűznöd
legszebb reményed

A csend kegyetlen
némasága mutatja,
hogy ajtód zárva.

Ó, reménnyel azt
Hittem, köd mögött vagy, de
Te voltál a köd

Hangos csalódás
vesz körül, ordít a sok
elvárás belül.

a kéz mely féltett
arcodat simogatta
el is engedhet

Hiába várod
a napsütést, ha le van
húzva a roló.

Viszlát! - mondta a
színvonal és eltűnt a
mély süllyesztőben.

Gyönyörű tavaszt
álmodtam, de reggelre
ősz lett belőle.

S a csónak, melyben
előtte ketten ültünk,
már nélkülem ring.

Kitört ablakok
sosem félnek hogy újra
becsapják őket.

Végre rájöttem,
az elvesztett barátok
- vadidegenek.

most hogy levertél
az égről egy utolsót
még kívánhatnál

kétségbeesés -
hangtalan roppanással
kettétört álom...

Rengeteg szavad,
temérdek mondatod most
cserben hagyja szád.

csalódásaim
gyomorsavvá facsarják
a szándékaim

Természetesség
ring felém, s múltba bódul
csüggedt sóhajom.

szirmát nem nyitó
várakozásvirágod
csak te tápláltad

Bokrot ölelő
köd karjai közt rózsák
vérvörös sebek.

lemerülőben
életérzésem, lelkem
töltőre teszem

önáltatás volt
a hitem jóban szépben
ma már halovány

melegségem mind
neked adtam, te mégis
hidegen hagytál

a gödör mélyén
legalább biztos pont van
a lábad alatt

Kétszer adtad el
magad nekem. Először
és utoljára.

acélbetétes
bakancsával sípcsonton
rúgott az élet

Amiről beszélsz
még nem ért véget - tüzét
csak vigyázva oltsd!

Összetört szíved
szilánkjain lépsz tovább
Új remény felé.

Hallottam, ahogy
milliónyi darabra
hullott a szívem.

Egy gyűlöletben
ezer bánat jár jegyben
összeadódnak.

Faragtad bölcsőm
hímezted élethintám
- s kiborítottál.

Csalfa szemedbe
szél repíti hamvaim.
Érted égtem el.

Beszéded szelíd,
ám hegyesre élezett
szíved megsebez.

roskadozó híd
széléről hull folyóba
a legszebb álmom

Szerelmes lettem
s te nevetve törted le
angyalszárnyaim.

Úgy csinálok majd,
mintha nem tudnám, milyen
lehetett volna.

Feltett szándékom
véletlenül leverte
vidám kedvedet.