Haiku versek a csendről

Könnyem öntözi
sírodnak szikkadt rögét,
csenddel válaszolsz.

őszi estéken
csak a sűrű csend pottyan
kopasz ágakról

elhagyott házak
megkopott falai közt
zokog most a csend

avarba rejti
levélérmék aranyát
mélyülő őszcsend

Hallgasd a csendet.
Ott van minden, mi fontos.
Álmok otthona.

nem a távolság
az egyre mélyülő csend
választ el tőled

Vöröses fényben
Égerlevelek alá
Csendesül az est.

Jó tett csendesen,
gyalog jár - gőgnek viszont
hintó és dob kell.

Maroknyi csendet
szór el epedve a tél
Jéghideg kézzel.

Harangnak érce
elcsendesült - lényemben
éneke örök.

csendemben szépen
megfogalmazódtál és
én leírtalak

csenddé vált színek
ízekké érő idő
fűszálak között

Menj az erdőbe,
hallgass egy óra csendet
fatörzsnek dőlve.

asztalon kanna
csuporban hársvirágméz
teám gőzölög

csendembe egy szú
lopakodott merészen
ő is rágódik

Bársonyos szirmok
Puha álmai közé
Gömbölyül a csend.

megáll az idő
roskadó házfalakon
ágyat bont a csend

szoba falak közt
sok kis emlék kucorog
elcsendesedve

bújj ide mellém
hajtsd a vállamra fejed
csendünk összefon

pasztell csendet hint
ásító házfalakra
az alkony ujja

Két dobbanás közt
Lappangó csendességben
Rejtem el magam.

csend öleli még
ablak alatt a hajnalt
kávé illatú

finoman ringó
levendularéteken
elbódul a csend

sápadt neonfény
fátylat terít a térkő
tompa zajára

Akácfa ágán
rezzen a hajnali fény
méz ízű csendben.

színes álmokat
sző életem rokkája
csendfonalakból

Lépcsőn nyújtózó
csend lábánál meg-megáll
egy pincebogár.

Fehér fal a csend
- réseiben gondolat
gyík hátán szalad.

mély hallgatásom
pára léptű ragyogás
- fénye napba hull

Míg beszélsz hozzám,
íriszeden nap süt át.
Nem hallak. Nézlek.

a lélegzeted
minden éjszaka megment
a csend markából

hosszú csendjeink
égkék taván - hiányod
tükröződik rám

gesztenye allé
őrzi lábnyomainkat
hol lélek sem jár

csendem meghitten
ölembe bújik - aztán
együtt hallgatunk

bársonyos éjnek
vállára hajtom fejem
csillag-csend ölel

lélekdallamom
szárnyaló hangjegyeit
csendem kottázza