Haiku versek a csendről

A csend nem üres.
Tele van válaszokkal.
Tedd fel a kérdést.

Néma gémeskút
beszédesebb a szónál,
történelmet ír.

Józan éberség,
ködbe burkolózott csend
vagyok ma reggel.

Ketten hallgattuk
egymást a csenddel de ő
sem mondott semmit.

hallgat a lelkem
hiába kérdem - csöndben
figyel még - érzem

üres szekrények
falnak fordított képek
elcsépelt szavak

elcsépelt szavak
falnak fordított képek
üres szekrények

túl a szavakon -
sziluettünk árnyában
beszédes a csend

néha megőrjít
máskor belesimulok
szótlanságodba

ha már úgyis csak
összevissza hallgatunk -
beszéljünk össze

mélylila csendben
orgona illata száll -
szerelmes május

belefáradtál
ebbe a nehéz csöndbe,
ami én vagyok

Mondd, megértenél
mikor szótlanságomnak
csendje rád sikolt?

Száraz levelek
közt gyík szalad, zörgeti
a csendet reggel.

Mély folyó folyik
csendben - a sekély patak
hangosan csobog.

kettőnk közt a csend
néha meghitt biztonság
máskor fájó űr

Üres szobában
üvöltést szül a csend és
leomlik a fal.

angyalszárnyakat
hullat az ég s a havon
csend ül és vacog

nyomaidban új
szirmot bont a teremtő
- mindent szülő csönd

a tiszta papír
csöndjét ma nem rontom el
rossz verseimmel

levélhullásban
csenddé olvad az alkony
tarka fák ölén

álmom elkerül
hallgatom mily sokszínű
éjszaka a csend

befagyott patak
mélyében tompa a csend
nincs már csobogás

csendből a zajba
alig több egy lépésnél
hallod határát

Kihalt főutcák
Nyirkos macskakövein
Hömpölyög a csend.

Hajnali csendben,
lombtalan, alvó fák közt
havat hord a szél.

éjszaka csendje
hintaszékben lógatja
fáradt lábait

éles szél metszi
az éjbe szőtt csendleplet -
egyre szaggatja

csend ül a rónán
fagyott fűcsomók közé
leszállt az este

Az a csend, amit
csak szíveddel hallasz, nem
utánozható.

ha csak zajszünet
lenne a csönd senki nem
keresné titkát

a lényeg ott van
minden hallgatásodban -
tisztán értelek

csend honol nálam
ágyamban nem fekszik más
csak a magányom

Csendpihéinkre
Bársonyos puhasággal
Köt masnit az éj.

Csend felesel a
lágy őszi széllel, bércet
mászik, s völgybe hull.

egy nyári virág
csenddé váló sóhaja
vázában maradt