Haiku versek a dérről

Mondd, te is hallod
dérrel hímzett ligetünk
zöld madárdalát?

Hajnali dérrel
fák ezüstbe öltöznek,
tél csodája ez.

Dér csillan a fán,
hideg éjjelek álmán
fagyos csend alszik.

Csendes éjszakán
dér csillog a föld felett,
sápadt Hold alatt.

Fehér dér csípte
csipkebogyót finomra -
piros orcája.

Fagyos hajnalon,
Belepett mindent a dér.
Harmat virágzik.

Fagyra virradtunk,
Jégbe öltözött világ.
Dér sziporkázik.

félénken pislog
deres mohás galyak közt
őzbarna szempár

jégkristályokat
izzad a kertvégben egy
magányos rózsa

bársony köntösét
hecsedli menyecskének
dér szabja-varrja

levélre fagyva
dér írta vers - a napnak
ki titkosítja

tölgyfa utolsó
levelére dér lehel
halálos csókot

dér szabja-varrja
hecsedli asszonyságnak
bársony mellényét

kezemhez ért az
őszi dér és könnycseppé
válik hirtelen

lombok közt rejtve
áll a fém - lámpaangyal
dércseppet sírva

fagyra virradó
kaszálatlan mezőkön
térdig ér a dér

A hajnali dér
ma beiratkozott egy
hímző szakkörbe.

dércsípte kökény
csak álarc a mosolya
fanyar valóság

Deres már minden
Zúzmarába öltözött
akár a szívem

dértüskék szórják
hold sugarát - gyémántok
számolatlanul

Hej, Galagonya
hová tűnt őszi pompád?
Dér ül ágadon.

ágak és fények
megannyi egymásba font
dértestű madár

Tél hangulata
kristályosodott ki a
hajnali tájon.

fűszálnak hegyén
cseppnyi dér mondd mennyit ér
ha szomjat olthat?

Őszi dér talán
megőrzi időtlenül
rózsák szirmait.

Csak a csend neszez,
s hallani, ahogy dér ül
az alvó fákra.

dérfit és jéglányt
hópólyacsendben altat
csillogó szempár

dércsillámcsipkés
téli tetőzsindelyen
zúzmaraszoknya

dércsipkés tájon
csendben ücsörögnek a
fagyos reggelek

bársonyos rózsa
szirmára gyöngyként pereg
a hajnali dér

karamellizált
leveleken aranyló
korona a dér

míg kattan a zár
dércsillag olvad finom
ujjaim nyomán

deres szemfedő
alatt az első fagyig
kitartó rózsa

Deres hajnalon
unott köd nyújtózik az
őszi táj felett.

derül a hajnal
vén október orcáján
dér csipkelődik

Rőt lombok alól
Hajnalt pilinkél a táj -
Dérvirág nyílik.