Haiku versek az ébredésről

Bús bádogtetőn
forgolódó éjszaka
hajnali hangja.

Veled ébredni:
álom. Veled álmodni:
édes együttlét.

Reggel továbbállt
az álmom, s a valóság
vacogni kezdett.

Alvajárók közt
magány szegődik társul
annak, ki éber.

Szerelmes hajnal
napfényt csókol a tájra.
Édes ébredés.

Kihűlt ágyamban
didergő vágy szundikál:
gyere ébreszd fel!

korhadt fakapu
régmúlt korokat zörget
holnapot ébreszt

Bólintó kalász
mire felocsúdna lent
fejvesztett ocsú

benned ébrednék,
mint tavaszi rügyben az
első napsugár

fűben hallgatom
föld sóhaját, betemet
virág illata

Selymes ködpaplan
alatt, csendben himbáló
gyöngyvirág ébred.

lassan nyíló zöld
szemekkel, mocorog már:
ébred a tavasz

Görcsös robajjal
árad bennem a kínos
bizonytalanság.

Tettrekészségről
álmodik a tétlenség,
ébredni kéne.

egy szép nap majd úgy
kelek fel hogy mellettem
már nem te fekszel

Még tart az álom
Még nem enged, de a fény
Már hív, kelteget.

ma reggel is úgy
ébredtem hogy én fekszem
a te feleden

egy rád való kis
tekintettel ébrednék
fel minden reggel

Macskakövön jár
A hajnali kopogás
Botladozó csend

Lassan arcához
ér s átsiklik pilláin
a reggeli fény.

Álmos utcákon
baktatok. Keresem az
ébredés nyomát.

Lomha léptekkel
Cammog ablakunk alá
A puha reggel.

csüggedő élet
megújulásra váró
lelki ébredés

fürtös gyöngyike,
földágyból felébredve
gyepszőnyegre lép

Aprócska hittel
reménytelen világra
Riadsz fel reggel.

Őszi levelek
Tavaszként térnek vissza
Régit keresem

ablaküvegről
hulló jégvirágszirmot
simogat a nap

Íme a föld, ma
Prűd meztelenségéből
Felsír, tavasz van

Fáradt szíveden
Az előző tavaszok
Újraélednek

Az alvó téli
Föld, dunnáját ledobja
S fut a fény felé

őszi ébredés -
az éjjel földre hullott
minden falevél

testet ölteni
minden ébredéskor - nem
lehet fércmunka

ébredésünk az
ártatlanság szüntelen
felidézése

Ím, gyöngyvirág kél
Fehér kehellyel, tavasz
Szomját oltani

Minden faág, ma
Oly kecses, fehér ruhás
Tavasz - leánytánc

Szép mesék bársony
asztalánál megterít
a reggeli fény...