Haiku versek az égboltról

fényképet nézek -
a tó előhívatja
a kéklő eget

Nagyapám kaszát
fent. Az este nyeste meg.
Égen holdkaréj.

Az ég tavában,
Bárányfelhők fürdenek.
Vígan csobbannak.

tó tükrén az ég
szerte foszló köd után
nyárt idézőn kék

erdő tisztásán
az ég is hozzám hajolt
együtt örültünk

Ég kékjébe a
Nap arany fonalat sző,
mennyei csoda.

Belilult az ég
szeme monokli rajta
- alkonyi pofon.

hárfázik a szél
nyáresti alkonyatban
zizzen a levél

ahol az ívek
összeboltozódnak ott
kezdődik isten

májusi zápor
apró tócsában veréb
kortyol az égből

Ég kékje, mint a
tenger s felhők, mint úszó,
havas hegyormok.

csoda szép kék ég
lábaim előtt hever -
tócsa tükre lett

Kis villásfarkú,
éles röptöddel meg ne
karcold az eget!

opálkék égre
arany ecsettel a Nap
fest színorgiát

bársonyos égen
ákom-bákom pálcikák
elszálló fecskék

bízz s nézz magasra
hol madár repül vagy a
tiszta gondolat

pipacsmezőként
virít a reggeli ég
vad szél dúlt arca

Álmok kék egén,
Ha illan az éjszaka.
Repülj kedvedre.

takaróm az ég
ágyam a virágos rét
párnám tenyered

égi mezőkön
csillagszemű bárányok
felsorakoztak

Az éj tenyere,
letörölt az égről ma
minden csillagot.

Ólomszín-felhők
fedik el az egedet?
Legyél vidám te.

tiszta égbolt most
viselős ezüst gömbként
gördül a szép hold

hófödte hegycsúcs
felhőkbe vágyik - égi
párnában pihen

Mintha a szennyes
ég áztatná ruháját,
sötétül az agy.

Beborult az ég.
Harsona hangja zengi,
nedves áldását.

Azúrkék égnek
fehér fodra ficánkol
patak tükrében.

mélykék fenn az ég
lent sok felhő tükörkép
benn tó közepén

Vízparti csendben
feküdni, s elmerülni
a fellegekben.

ég kárpitjára
gyermekkorom meséit
rajzolja szemem

lila fény szitál
égen-földön, rajta zöld
gomb a lomb s bokor

fejemen sárga
bukósisakkal az ég
felé törekszem

Lenn vagy a vízben?
Nézz csak az ég tükrébe,
Fenn vagy az égben.

Arasznyi élet,
majd a tovaszálló lét.
Fönt tiszta az ég.

mélykék szemedben
csillagok tükröződnek -
kettőnk égboltja

én tenger, te ég -
horizontnyi közös pont:
találkozunk még...