Haiku versek az égboltról

Narancsos felhők
Sűrű forgatagában
Parázslik az ég

A csillagos ég,
mintha szűrőn át lenne
fényporral szórva.

Csalfa szépséged
csapdába csalja majd a
kék szemű eget.

égen és földön
a napfény kacérkodik
tavasz közeleg

szivárvány íve
egy út az égbe s vége
nem tudni hol van

Lám, a hivatal
el tudja intézni, hogy...
Az ég legyen kék.

A fű növekszik.
Az ég felé halad. Nos,
holnap ér oda.

egyedül fekszem
hanyatt a stégen s téged
nézlek az égen

Őszi délután -
Sárga lomb ér az éghez,
Mégsem lesz zölddé.

Ne a felhőket
figyeld, hisz oly végtelen
az égbolt ott fenn.

az ég gyönyörű
kékje a horizonton
azúrba csordul

Te vagy az égbolt.
Ami változik, az csak
az időjárás.

kis csíz szántotta
föl az eget és hozta
meg jókedvemet

uszályos farkú
felhőlovak fejükön
csillagdísz virít

ha mélybe vetnél
begombolnám az eget
hanyatt zuhannék

apró szirmain
katáng ringatja csendben
a messzi kéket

ahogy egy szempár
kialszik odafönt egy
csillag meglazul

Azúrkék égen
vattacukor felhőket
harapdál a szél.

kis rozsdafarkú
cikk-cakk mintát rajzolgat
kertünk kék egén

karmos karcolás
csíkozza lelkünk szürke
égboltját össze

tiszta kék égből
fehér habos felhőcskét
szürcsöl a napfény

Lyukas az égbolt,
rajta milljó patanyom.
Tántorog az űr.

hanyatt dőlt az ég
menny tüzével játszva tó
tükrében ujjong

lomhán jő az est
hegycsúcsok felett az ég
encián színű

januári ég
szakadt szélű felhők közt
csillagfény remeg

Néha kilyukad
az égbolt és csorog le
ránk a kegyelem.

opál színű ég
hajnali zúzmara ül
kökénybokrokon

tó fölött az ég,
mint gyémántokkal hintett
fekete brokát

égi legelő -
ezüst nyáj a csillagok
pásztoruk a Hold

Azúrkék égre
November apó - szürke
paplant terített.

mély tenger az ég
rajta arany bárkaként
úszik a vén Hold

Az égre nézek,
mert ott ragyog csillaga
Édesapámnak.

Sóhajtásom az
egekben, a felhő is
lassan meglibben...

Felhőgomolyag
csipkét horgol az égre,
szél lebegteti.

ketten voltunk az
égbolt alatt, én és a
végtelen magány

Hamvas égvásznon
csillagok kara játszik
- fényszimfóniát.