Haiku versek az éjszakáról

csillagszemeket
legeltet gyűrt lepedőn
a lecsüngő hold

egy ezüst csillag
nádszál rojtjain pulzál
álmodik az éj

holdcsípőt ringat
csillaghúrokat tépő
vad éji metál

fagyban kopog már
az éjszakának lába
csikorgó léptek

az éj folyója
feketén árad halvány
hold mosolyában

dió-koppanás -
hideg őszi éjjelen
óriási csönd

Telihold fényén
Hintáznak a csillagok -
Tücsöknóta száll.

őszestét takar
éjnek puha bársonya
hegyen völgyön át

semmi sem történt
az éjszaka bársonya
takarta lelkünk

mezítlábas éj
oson az est nyomdokán
didergő sóhaj

Éj van, zajtalan...
Izzó lávafolyam már
minden gondolat.

holdszőtte tájban
sétáló toronyóra
éjidőt kongat

Szentjánosbogár
Röpte csillaglámpást gyújt
Az éj bársonyán.

mélyen alszik már
fű, fa, virág: bűvös hold
ezüstport hint rá

holdleány a tó
tükrében mártózik a
csend csillagot szór

Rejtőzik a Hold.
Lombok mögött hallgatja
az éj zenéjét.

Csöndkabátot vett
fel az éj, lábujjhegyen
ballag hajnalig...

Az Ég-Bolt éjjel
nyit: polcán sok csillag és
egy Hold díszeleg.

bagoly fülére
csillagpermetet szitál
éjjeli rosta

Az éjnek búját,
hajnal zsenge szépsége
gyűri zsákjába.

egyhangúságot
szór csillagpaplan alatt
az egykedvű éj

sóhajtott az éj
függönyt lágyan mozdítva
ablakomba ült

hátra sem nézett
úgy surrant el csendben a
nyári éjszaka

lélegző fák közt
hűsítő leheletet
küld a nyári éj

Éj teájában
a hold savanyú citrom,
álmok közt iszom.

sötét vászonból
koszorút fon az éjjel
hajnalig gyászban

szelíd dallamot
küld az éjjel altatva
hangos tegnapot

Zsebembe teszem
a csendet, holdfény csorog
sötét kabáton...

derűs hold alatt
illatos nyáréjszakán
kuvik hangja szól

mint pók a hálót -
úgy szőtte hajamba az
éj csillagait.

elrejted reggel
éjszakai arcodat
a józan fénybe

Az éj sötétje
egy gyenge gyertyától is
megfutamodik.

lassan lépdel az
éjszaka, mégis romba
dönti a nappalt

a hegykaréjon
hold a lábát lógatja
műszakcserét vár

holnap fényeit
a szemedbe rejtetted
csillagos égbolt

tétova percek
téblábolnak az éjben
álmom keresem