Haiku versek az életről

Nem állhatok meg.
Mögöttem, előttem út,
egy lépés a most.

Még élsz, de lassan
elmarad az élet. Mi
is volt a lényeg?

Hitünk már ronggyá
feslett öltözék. S még oly
messze van az ég.

Add azt Istenem,
mit már nem adhatsz. Adj fényt
a kárhozatnak.

Sorsunk kész regény.
Soha nem ott voltunk, hol
derengett a fény.

Zöldell az élet
súlyos elnyomás alatt -
moha kövek közt.

Előre menni?
Rajtvonal, újrakezdés?
Nehéz kérdések...

Tettek és okok,
azoknak okozata-
örök mozgatók.

Ennyi az élet,
pipafüstnyi sejtelem
- tovaúszik mind.

Szívünkben örök
bánatok visszhangja sír,
szakadatlanul.

Az élet azért
van, hogy megtanulhassuk,
milyen a halál.

Álomittasan
az élettől részegen
élni józanul.

Állj meg, nézz körül,
ne fuss egy életen át
a halál elől.

Meglapulsz, mint a
homok az üvegben, és
várod: leperegj.

Néhányan most sem
tartják szem előtt, földön
véges az időnk...

Míg ácsorog a
nemlét, a végtelenség
elmondja versét.

szabad akarat
és megpecsételt sors közt -
mindennapjaink

buktatókon át
kanyargó életfonál
gubancossá vált

Megtalálhatjuk
halhatatlanságunkat
az életünkben?

tegnap apósom
meghalt, úgy öltöztettük
mint egy rongybabát

Bátortalanul
nehéz az élet útján
teljesíteni.

A közérzet mint
rozsdás, ócska mécs: kiég.
S távol még az ég.

Hová bújjak még?
A mélység horizontján
vakító a fény.

Az élet, ködök
hátán ellebeg. Futnék
vele: nem lehet.

Ha mindig másra
figyelek, hol marad a
saját életem?

Lehet, én fonák
számadást vetettem az
életemmel. Passz...

gyorsan elillan
a hosszánál többnyire
rövidebb élet

Ne motozz folyton
a gondjaidban, mint egy
gyufásdobozban.

azóta fáj az
örök élet mióta
halandó lettem

Ez vagyok: ember,
önmagamra veszélyes,
napkönny az élet.

Létünk szigorú
tanítómestere a
sok tapasztalat.

azt mondod büntet
az élet - kilőtt nyilad
elé MOST léptél

Egy kedves szóval
visszasegíthetlek az
élet-örömhöz.

Létünk léghajó,
melyből ki kell dobni a
nehézségeket!

Lehetséges-e
a pusztulásban, hogy jön
egy, ki hibátlan?

a sírás, az nem
gyengeség; az életjel
- születésünktől