Haiku versek az életről

Elmúlt az élet.
Se dobok, se trombiták.
Fütyül a rigó.

A macska felé
Egy adrenalinfüggő
Rigó közelít

szerelmünk kertjét
vigyázva ápolom rég -
rózsáid hegek

kiszáradt mezőn
virágok sóhajától-
porlik az élet

néha az élet
pillangószárnycsapásnyi -
faltól falig tánc

életszerződés
apróbetűs részlete:
- megöregszel majd -

csak ez az egy van
maximumot kihozni -
ez életben kell

csak ez az egy van
maximumot kihozni -
ez életből kell

Életünk üres
vászon csupán, a képet
magunk festjük rá.

rövid életünk
szertefoszló szivárvány -
sürget a jelen

szemvillanásnyi
idő sem az életünk -
csillaghoz képest

jégvirágszirom
olvad homályba veled
még találkozunk(?)

lüktet az élet
mint a fájdalom mélyén
lassú dobbanás

Fába mart idő
tova suhan... lelkeken
karma nyomot hagy

megöregedni
ajándék az Istentől -
fogadd örömmel

Első téli hó
jött, formált, végül eltűnt -
akár az élet.

bíborködbe fúl -
egy csipetnyi élet egy
csipetnyi halál

Fény s árnyék kísér
váltakozva utamon.
Akár az élet.

kertek tűnődő
csendjébe szigorú szél
zizeg elmúlást

Vágyom a nyárra,
illatra, szélre, fényre!
Én vagyok ki él!

Életem fele
nyári széllel szállt. Sebaj!
Másodvirágzás!

Csupán egyetlen
célom van. Túlélni az
egész Életet.

Leélted élted,
s lám, nem ítélve, kérdve:
Érdemes volt-e?

életed filmje
nem tudod, jó lesz vagy rossz -
mindent megtettél

szeretve élnél
mondaná a virág is -
vigyázz magadra

Már egyben látom:
egy gyönyörű haiku
volt az életem.

Mindenségből nőtt
fűszálak selyme mentén
élet simogat.

parányok szállnak -
pirkadat lélegzete
fényben oldódik

Természet lánca
Áramló folytonosság...
Lét-fundamentum.

Csak az a kétség
Soha el ne hagyjon, a
Fele, és egész.

ezernyi szirom
angyalok körtáncában
áramlik a lét

csak kavics vagyok
szobor nem leszek se hegy -
vándor a földön

pipacsok nyílnak
őseink szép lábnyomán -
időnk végtelen

sok bagoly sikolt
régi álmok csendje hull -
megnőtt fák alá

Tájat ölelő
aranyfénycsepp - ébredő
lelkek halmaza...

barátok mennek
rövid az út előttem
hátrafordulok