Haiku versek az életről

Bátortalanul
nehéz az élet útján
teljesíteni.

A közérzet mint
rozsdás, ócska mécs: kiég.
S távol még az ég.

Hová bújjak még?
A mélység horizontján
vakító a fény.

Az élet, ködök
hátán ellebeg. Futnék
vele: nem lehet.

Ha mindig másra
figyelek, hol marad a
saját életem?

Lehet, én fonák
számadást vetettem az
életemmel. Passz...

gyorsan elillan
a hosszánál többnyire
rövidebb élet

Ne motozz folyton
a gondjaidban, mint egy
gyufásdobozban.

azóta fáj az
örök élet mióta
halandó lettem

Ez vagyok: ember,
önmagamra veszélyes,
napkönny az élet.

Létünk szigorú
tanítómestere a
sok tapasztalat.

azt mondod büntet
az élet - kilőtt nyilad
elé MOST léptél

Egy kedves szóval
visszasegíthetlek az
élet-örömhöz.

Létünk léghajó,
melyből ki kell dobni a
nehézségeket!

Lehetséges-e
a pusztulásban, hogy jön
egy, ki hibátlan?

a sírás, az nem
gyengeség; az életjel
- születésünktől

Fájva születünk,
fájva halunk, legalább
közte élvezzük.

Annyi az élet,
mint éji eső. reggel
páraként elszáll.

múlt fénye, árnya
jövőt vetít - jelenünk
igazra tanít.

Amire bölcsek
leszünk, elveszítjük azt
aki tanított.

Mint egy tollpihe,
száll el az egész élet.
Repülök vele...

Semmibe kerül,
de fukarkodnak vele.
Kedvesség szava.

Megengedem az
élet áramlásának
hogy átöleljen.

Columbo hadnagy
minden bűnöst lefülelt.
Mintanyomozó.

mindig mondták, hogy
előtted még az élet,
most már mögötted...

Arcát békésen
a Nap felé fordítja
jelen életem.

tartozom azzal
a halottaimnak hogy
túlélem őket

Rohanó napok.
Velük együtt rohanok.
Hová sietünk?

Rám bízta könyvét
a sorsom, írjak bele.
Élettörténet.

Sárga napernyőn
bogár rója köreit.
Örök körforgás.

Míg dobol a szív,
szél fütyül talpam alatt,
elhúzzák nótám.

Azt mondta: ismer
- kinevettem. Jóformán
én sem magamat!

Az élet kétes.
Bajba keveredni ér.
Nem vagyok robot.

Mindenki okít
mindenkit, hát ezért van
ennyi eszetlen.

"Összecsiszolttá
vitatkoztuk" magunkat
az évek során.

Volt idő, mikor
elismerésre vágytam.
Aztán kinőttem.