Haiku versek az életről

egyetlen sóhaj
mint az eldobott kövek
szívdobbanása

Ne toporogj, élj!
- történetre szerződtél,
nem előszóra.

akár az élet
tünékeny apró lábnyom
a fehér havon

madártojáshéj
a fűben: bevégzett el
sem kezdett élet

minden nyár őszbe
lejt: tenyerén tart a lét
de egyszer leejt

Élni tudni kell,
zokszóval vagy nevetve:
az évek futnak.

több életre is
elég tervemhez sajnos
nincs több életem

megszületsz anyag
vagy - épülj fel belőle
ez a feladat

Virgonc kis magvak
nedves földet ha lelnek
verhetetlenek

az élet két pont
feszültsége feloldja
a halál csendje

létfüggőségben
egy életen át, hiszen
emberek vagyunk

Ha lábam alól
egyszer elfogy az út, majd
továbbrepülök.

ha egy év elhagy
vén idő még látogat
fonja sorsomat

Gyenge húr vagyok
az élet hegedűjén...
Csak csend a hangom...

Vékony húr vagyok
az időnek hárfáján
hallod-e hangom

bár végtelenek
a lehetőségeid
életed véges

lejárt jegyekkel
kínosan fészkelődünk
mulandóságban

az élet szép és
változatos: mindenki
másképp rontja el

Csúcsra érsz de nem
arra fogsz emlékezni
hanem az útra.

Számtalan színes
szál szövődik életem
fehér vásznába.

A létem mint egy
ezüsttálat tisztogat
koptat is egyben

Minden emberi
sors egy-egy kis festmény a
létezés vásznán.

a túlsó parton
fényfoltokban lüktetnek
kis túlélések

Fényt ültetsz reggel
nappal virágot nyílsz, majd
átölel az éj.

Ha az élet rét,
Virág rajta az ember:
kaszára ítélt!

Létünk oly múló,
mint dallam a hegedűn:
villám az égen.

És elnevezte
Isten ezt az emberi
Játszmát életnek.

játék az élet
de sajnos vesztésre állsz
mert lejt a pálya

egész életen
át hurcolok egy testet
halálra untat

Utazás minden
élet - hogy célba érj az
felelősséged.

parányi létünk
suhan az idő hűvös
áramlatain

könnyű az élet
csak a zsák telik meg a
múló idővel

Léted egy regény,
Melynek írója s hőse
Egyaránt te vagy.

buborék a lét
ha elpattan emléked
sem hagyja hátra

méltóságteljes
szárnycsapásokkal szeli
sorsom az időt

Szép volt, mint révbe
ért élet bölcs mosolya
az utókornak.