Életképek

lennék fényhozód
lopnék a tenyeredbe
a kerek holdból

az utca zaja
bekúszik ablakomon
esőillat száll

Tükröt állítok
életem, eléd. Legyünk
legalább ketten.

Bocsánat! - szólt... és
lábujjamról szeme a
mellemre csúszott

Cseresznyevirág
nyílik selyemkendőmön
Kint mínusz nyolc fok

hallom ahogy a
tél itt motoszkál, hideg,
fagyott a csend is

Galambok ülnek
vezetéken - gyöngysor a
hajnali égen.

Bírálat - szikra,
Könnyen felrobbanthatja
A büszkeséget.

elmúlt egy élet
a remény börtönében
apellált a vágy

Ha a harchoz túl
Gyenge vagy, öleld át az
Ellenségedet.

némaságodat
örök várakozásban
csókolja a fény

A tompa elme
Számára a természet
Egyszínű szürke.

A legőszintébb
Együttérzés is kelthet
Néha fájdalmat.

Nincs rossz választás,
Csak nem tudjuk, hogy melyik
Lehetne a jó.

Az "igen" és a
"Nem" - rövidek, de hosszú
Az indoklásuk.

A múltnak soha
Nincs alternativája.
A jövőnek sincs!

ha kevés a fény
nem kell lámpást gyújtanod
nyiss egy ablakot

Mindig búcsúzunk.
Az élet lényegében
Csupa elválás.

selymes fehéren
hatolt át retinámon...
az Isten üzent

nehéz helyzetben
minden kézszorításban
keresd az erőt

A fény ereje
Gyógyít, míg a sötétség
Szülhet szörnyeket.

avarhalomból
neszét veszem egy sünnek
őszikeszemek

születéstől már
viseltes lélekkabát
- nincs ok sietni

a lelke galamb
de nem tollas a háta
empata szárnyal

Barátok azok,
Akik a "hogy vagy" után
Várják a választ.

Nehéz az élet,
Mondta egyszer valaki.
Aztán feladta.

ha majd elmegyek
lelkem szél vigye - tegye
patak hátára

Az élet megtör
Mindenkit, de utána
Erősebb is lesz.

Megvetett párnád
még vár rád kedvesem - úgy
elhidegültél.

Kályharopogás
mily örömteli hangzás
hideg reggelen.

Kavicsos úton
mezítlábra vetkőzöm,
érzem, hogy élek!

Vén szomorúfűz
hajába madár röppen
Mosolyra fakad

A bizonyosság,
A bizonytalanság egy
Bizarr esete.

Vörös cipellőd
micsoda színt ad szürke
hétköznapokra!

Földasztalomra
terítettem kenyeret,
s mellé kannás bort.

Gyere istenem!
Kacagjuk ki hangosan
koldus napjaink!