Haiku versek az elmúlásról

ősz színeiben
ébred a hajnal, finom
hűs mulandóság

Szélben suhanó
Hulló falevél, mire
Megnézem - avar.

Idő vasfoga
rágja már kintfelejtett
holmik szépségét.

megette már a
kenyér javát, jóllakva
várja a halált

templomkertjében
rozsdaszínű levélről
rőt könnycsepp hullik

minden hiába -
múlhatatlannak csak az
elmúlás marad

mikor szívedben
lanyhul már az érzelem
vágyad is kihuny

Gyűrött párnámon
sírom vissza szerelmünk.
Összetört szívem.

leteszi lantját
odalenn hant takarja
lelke szárnyalhat

Írtam rólatok,
megsúgnátok hát fentebb
azt, hogy láttatok?

leszek majd felhő
és ég - zöldellő mező
meg virágos rét

Semmik vagyunk csak,
Mint a szürke árnyékok
A szél elsodor.

Mit kezdjek veled,
ha szirmaim elhullnak
hasztalan tövis?

Multam morzsáit
zsebemben megtaláltam
üres gondolat.

Minden kilégzés
új színeket sodor el
a mandalámból.

Vad nyári aszály
Vergődő hal a sárban
Elmúlik minden

Fények és árnyak.
Az elmúlás a sötét,
A bölcső a fény.

csónakom vízbe
dőlt fatörzs gyökér tartja
nem halad lebeg

érezheti egy
lehullott levél a fa
rezdüléseit?

Mint temetőben
a bánat, úgy borul rám
az alkonyi csönd.

kimondatlanul
hagytuk egymást, mint kávét
a csésze alján

bennünk élnek ők
tovább, kiknek angyalok
vigyázzák álmát

Szemeim alatt
múltamnak összegyűjtött
búja, derűje.

Ha az elmúlás
megérint, a szeretet
nyújt kapaszkodót.

Semmi sem örök:
Széthull a mindenség mint
Földön a rögök...

gyorsan zakatol
az elmúlás vonata
mindig utolér

kiélezte az
idő a hegykaréjt épp
alkonyt vág vele

Halálunk után
is zöldellnek fák, s lesz majd
ki csal, s ki szeret.

színes szólamok-
krizantémok dalolnak
az elmúlásról

Az ősz elmúlás.
Gondolj a jövődre, de
ne feledd múltad...

ha hallak minden
más csendesül és dallá
válsz templomomban

Az elszalasztott
alkalom ha elmúlt, nem
visszahozható.

Hullámkarikák
tágulnak, kicsi kavics
süllyed a mélybe.

lehet hogy tényleg
örökké tart az élet...
várd ki a végét

Nem bánkódom már,
Minden elmúlik egyszer,
Az életünk is...

kiegyezni a
mulandósággal sosem
elég egy élet