Haiku versek az elmúlásról

nefelejcskékek
közé rozsdaszínt csíkoz
holnap mást mesél

Sáros bakancsban
kullog ázottan az ősz:
elszaladt a nyár.

hulló szirmok közt
leheletnyi léptein
jár az elmúlás

hulló virágok
nehéz illatában méz-
íze a nyárnak

Lám, hideg szelek
Jöttek, az ősz tüsszentett
S tarrá lett a táj

imbolygó fényem
egy suta kis villanás
mécslángok között

Jövőnk terveit
egyetlen pillanat is
összetörheti.

kis barnuló folt
ernyedő virágszirmon
- csak ennyi vagyok

évgyűrűket hord
tipegő szarkalábon
a mulandóság

Öreg asztalon
poros cetlin üzenet:
- Holnap érkezem.

Kalandos élet
után csendes utakon
lép a nyugalom.

Elindultak a
fák, vitték a madárdalt,
borzong a bús táj.

Sarokban papucs
benne maradt csoszogás
hangja utolsó.

felhő tetszeleg
párolgó pocsolyában
múló jelenés

félek, hogy ha majd
keresnél, már nem leszek
csak egy hibakód

viasz könnycseppek
csonkig égett lámpások
gyertyaláng - rózsa

száraz rózsaszál
fölött rég megboldogult
dizőz csókja száll

Minden tavaszon
könnyem hull füvek közé
lépted keresem.

Törtkarú széken
pókfonálba font idő
árva óriás.

Mint hulló szirmok
úgy peregnek perceink
elmúlás felé.

Málló fal mellett
Múltjára támaszkodik
Rozsdás kerékpár

utolsó levél
elszáradva alászáll.
elhaló sóhaj.

megállt az idő
vasúti sínek között
útilapu nő

tépett levélre
rajzol békés elmúlást
időnek árnya

mint olvadó hó
úgy szivárog a múltba
rövid életünk

Kiapadt folyó
helyén hiába szólnak
száraz fohászok.

kövirigó száll
a fejem felett tova
mint az életem...

Búcsút int a múlt,
Kezet fog a jövővel,
Már nem tér vissza.

Minden kerteknek
legvirágabbika is
sorsnyi pillanat.

Tavaszi virág
Folyóba hullva hosszú
Útra vízre száll

Elhulló évek
préselve tovább élnek
herbáriumban.

Hosszú a létút
Sok a por, nehezedik
Sírrá domborul

Oszladozásnak
indult fátyolfelhőre
Nap csipkét festett

messze jár az ősz
légüres térben bolyong
kihűlt csillagon

szemét tetején
kidobott virág virul
de haldoklik már

Elcsorog a fény,
s lassan elmúlás lepi
a lélek tükrét.