Emberismeretről szóló haiku versek

jókislányságom
börtönéből illene
ki-kitörnöm már

Jobb világra vár
a legtöbb ember. Mégse
tesz érte semmit.

elrugaszkodás -
valótól más valóig
- máról holnapra

Emberként vagy a
megismételhetetlen
mélység s magasság.

egymás szemében
vagyunk fenséges titkok
örök kódfejtők

Szintetikus vagy:
Minden idegen neked,
ami emberi.

félreismersz ha
négyszemközt soha nem az
az arcom látod

ki a mélységet
ismeri, alázattal
halad fölfelé

hogy megismerhess
kopogj be kopogj be mert
lelkem arra vár

ha meztelenre
vetkőzöd a lelkem, csak
akkor látsz engem

Nyílt lap, zárt lélek,
ha önmagadba fordulsz,
kifordítalak.

mindenkitől azt
fogadd el s szeresd, mit ő
adni tud neked

Kíváncsiság és
pletyka. Egy falu magja.
Univerzuma.

Ki a legjobban
utálja, az szervezi,
s tanítja neked!

Megözvegyült. Nem
volt már kit gyötörni. Meg
is halt nemsoká`.

Becsületére
büszke, balsorsától bús.
Ő ilyen. Olyan?

Csak fonnyadt krumplik
a földön árulkodnak:
laktak itt. Régen.

szép vakolatot
mit kezdetben rád raktam
- lassan elkopik

ha téged nézlek
mintha magamat látnám -
Leírhatatlan

egymásra vagyunk
utalva de nem tudunk
egymásról semmit

Kávémban a zacc,
szemeimben a szálka,
lelkemben az űr.

Első mosolya
még eltakarja hátsó
gondolatait.

A gonosznak fő
trófeája: ha másban
sem ragyog lélek.

Hatvan százalék
víz, bőr nélküli arc, s a
többi taktika.

Társát, s az ajtót
gyakran becsapja, könyvet
meg ritkán nyit ki.

Költő az ember,
ha éjjel költ - szavában
holdvilágos böjt.

Kedvesnek lenni
érdek nélkül - kevesek
jellemhibája.

Bennem fény ragyog,
pocsolya is tükrözhet
messzi csillagot.

Tiszta vizű tó
tükrében látlak téged
s benned magamat.

nincs fekete nincs
fehér csak végtelen sok
emberárnyalat

erények szűkre
szabott ruhájában sok
bolha vert fészket

Süllyedő hajón
a legmagabiztosabb
lármáz elsőnek.

Olvasni szemből
az tud, kinek nincs homály
a lelke tükrén.