Haiku versek az emlékezésről

Messzire mentek
de itt hagyták szellemük,
hogy továbbvigyük.

Csoszogó lábad
angyalszárnyra cserélted,
drága jó Apám.

Most már nélkülem
vidám, hol velem örült,
s féltett jó anyám.

Nos, gyermekkorom
Réses téglajárdáit
Leaszfaltozták

Ujjaim őrzik
még tested minden apró
ívét, s vonalát.

A memóriám
nem a régi, de veled
megismerkednék.

Egy emlék felett,
míg a folyó zeng, ölel
a vízparti csend.

nálam felejtett
szavaid már örökre
belém költöztek

kezemre rajzolt
virágszirom emléke
angyali pille

szülőfalumba
vissza jár a sóhajom
miért mentem el

Emléked nélkül
fapados utazások
a szép álmok is.

havas dombokon
a szürkés síremlékek
dermedten állnak

kegyeletsértő
zsákutcát elnevezni
hídemberekről

Természetesség
ring felém, s múltba bódul
csüggedt sóhajom.

Karácsony táján
kint hulló hópelyhek közt
emlékek szállnak...

megőrizve Ők,
koszorúereimnek
falán emlékek

fa alján vár egy
bontatlanul édesebb
pralinédoboz

Téli estéken,
fahasábok fényében
visszajár a múlt...

emlékeimből
mint egy meleg takarót
magamra húzlak

Láttam anyámat
virágszirmokkal hulló
hópelyhek taván.

Vásárfiát tart
kicsi kéz, szemében még
élnek ősei.

Mécses-lángnyelvek
Hosszan nyúló, gyönyörű
szép emlékfelhő.

szélesre tárom
a reggelt, hogy emléked
mind beszívhassam

a zsebeimben
hordozott, gyűrt törődés
rád emlékeztet

November kopog
emlékkripta ajtaján
- fájdalom felel.

mustízű lugas
őszbe érő fürtjein
mámoros emlék

egymásra borult
emlékek sűrű lombján
könnyek fészkelnek

Szürke fák alatt
piros padba vésett szív
őrzi a nyarat.

ajkamra cseppent
mosolyod vállamhoz dől
egy elmaradt csók

görbült harangszón
Hirosima felett rég
megállt az idő

Aki megismert,
nem felejt. Ki elfelejt,
az sosem ismert.

csónakcsücsöknyi
árnyékban hánykolódik
a tegnap éjjel

Vörös ég alatt
kucsma-tenger hullámzik,
s Apánk integet.

Ki nem mondottat
a szív olykor örökké
gőgicsélni hagy.

Stelázsin maradt
óízű gondolat - sváb
nagyanyám dzsemje.

Párizs képei
falamon, körtefáim,
mind emlék ma már...