Haiku versek az emlékezésről

ha tapasztalom
olykor-olykor feldereng-
tudom s felejtem

Minden sziromban
valaki emléke él -
sírokon virág.

Megöregedtél,
Minden csontod fáj, ropog,
Emlékek gyúlnak...

Istenhez szólok...
Anyámmal ott vártok rám.
Mind otthon leszünk.

emlékeim hű
társát szívembe zárni
próbálnám újra

kopottas napló -
fájdalmas emlékeken
túllapoz a szél

Szívünkben halljuk
emlékeink dalának
lassú ritmusát.

Szürke falakra
öregedett emlékek
helyét figyelem.

Elment, de itt van.
Saruban sétál, de hol?
Hol volt, holt nem lesz!

emlékezetből
rajzolom meg időnként
mosolyvonalad

Kis mellénykémbe
Kézmelegét kötötte
Bele nagyanyám.

Az emlékezés
egy időutazás a
szívünk kertjében.

Az emlékezés
egy láthatatlan toll, a
szívben ír tovább.

anyám sóhaja
néha-néha feldereng
nehéz örökség

halvány estikék
illatát őrizgetem
emlékeim közt

víztükör hátán
némán megáll a múltban
felejtett idő

Fák csúcsa úszik
lusta, nyári ég alatt.
Megszűnt az idő.

Hólepte tájon
megannyi merész álom
recsegve roppan...

anyám hangján szólt
a hasonlóság riaszt
húsz év távlatból

emlékezetből
raklak össze mielőtt
elfelejtenél

Papírpillangó
táncába hajtogatom
tegnap emlékét.

Lelkem öleli
mamám kilencvenéves
ráncolt szoknyája.

Apám nézése
fegyelmezett minket, de
kacagtatott is.

arcvonásai(d)
sorskönyvemben könyvjelző
- nem feledhetem

Álmom őrzője
felhőről tekint le rám.
Drága nagymamám.

Itt hagyott emlék
dobozban egyre fakóbb
szívemben fény-kép.

Halkuló este
nyúlnak a fények: nézlek,
halvány arcélek.

nem felejtem el
fűszeres május lepte
üde csókodat

Tea gőzével
szállt el és vissza rád az
édes gyermekkor.

A szeretteink
emléke lelkünkben él
végtelenségig.

Szép emlékedbe
kapaszkodva Istennel
átölelhetünk.

Már csak a csendet
söpri vissza ránk néha,
az emlékezet.

Hideg téli éj
sötét leple takarja
fagyos hűlt helyed

Ahol egyszer lomb
voltál... Tavasz nem felejt -
ad rád új ruhát

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

Kinek még boldog
emlékei sincsenek
- a legszegényebb.