Haiku versek az emlékezésről

Ahol egyszer lomb
voltál... Tavasz nem felejt -
ad rád új ruhát

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

Kinek még boldog
emlékei sincsenek
- a legszegényebb.

Fekete gyászban
örökkön nyíló emlék,
gondolj-rám-virág.

Elmúlt életek
hiánya, átöleli
árvaságunkat.

Amikor sírunk
megolvad a lélek: s egy
angyal közel van.

csillagösvényen
millió csillagfénnyel
lelkünk összeér

Épp álmát vedli,
ki ébred. Így foszlik szét
az emlékezet.

Viaszosvásznon
régi Füles, szemüveg
- megfejtés: hiány.

emlék lábnyomán
gyermeki tisztaságom
biztos meglelem

Emlékképeim
lebegő tündérrózsák
álmaim taván.

magányos házban
megfakult fényképeket
- emlék simogat

Kabátod még a
fogason: utoljára
ebben öleltél.

Latinovits a
"Szindbád" - ban velőt rázva
evett húslevest.

te takargattál
szavakkal, mikor fáztam
- távolból, Anyám

meghalt egy barát
halhatatlan játéka
mindünk kincse már

A szívem útján
találkozom veled szép
emlékeimben.

Becsukott szemmel
imával érintelek
emlékeimben.

emlékek sor(s)a -
emberi alak képe
ködbeveszőben

vizsgadrukkban az
emlékezetkiesés -
lapsus maximus

Arany ha élne,
átkapcsolna Kossuthról
a Petőfire.

Múltról mesélnek
régi képek, megkopott,
de szép emlékek.

Szép emlékeim
legbelül őrzöm, szívem
oázisában.

néha még érzem
érintésed bőrömön -
fantomfájdalom

a romok alatt
mindig akad pár épen
maradt szép emlék

Legyél önmagad!
És ki is az? Az a baj,
már nem emlékszem.

Kalapács pihen
az üllő kihűlt testén.
Csengésed örök.

A tükörben még
mindig ott látom ifjú
éveink tüzét.

Glázser Bozsó ő,
a haiku mester és
koszorús költő.

buszból láttam ma
régi lakásom kertem -
könnyes lett szemem

Számunkra kedves
lelkek csillagként élnek
örök életet.

Ötvenhatban sok
puskást vesztettünk, köztük
egy meséset is!

Rambo is felült
a Körhintára, s szédült
a művészettől.

Soha ne zárd be,
Hogyha az ajtón újra
Kopogtat a múlt.

Megint a függöny
ráncai közé szorult
napfényt bámulom.

Hófüggönyön át
révednek szemeim a
tegnapok után.