Haiku versek az emlékezésről

emlékeimből
mint egy meleg takarót
magamra húzlak

Láttam anyámat
virágszirmokkal hulló
hópelyhek taván.

Vásárfiát tart
kicsi kéz, szemében még
élnek ősei.

Mécses-lángnyelvek
Hosszan nyúló, gyönyörű
szép emlékfelhő.

szélesre tárom
a reggelt, hogy emléked
mind beszívhassam

a zsebeimben
hordozott, gyűrt törődés
rád emlékeztet

November kopog
emlékkripta ajtaján
- fájdalom felel.

mustízű lugas
őszbe érő fürtjein
mámoros emlék

egymásra borult
emlékek sűrű lombján
könnyek fészkelnek

Szürke fák alatt
piros padba vésett szív
őrzi a nyarat.

ajkamra cseppent
mosolyod vállamhoz dől
egy elmaradt csók

görbült harangszón
Hirosima felett rég
megállt az idő

Aki megismert,
nem felejt. Ki elfelejt,
az sosem ismert.

csónakcsücsöknyi
árnyékban hánykolódik
a tegnap éjjel

Vörös ég alatt
kucsma-tenger hullámzik,
s Apánk integet.

Ki nem mondottat
a szív olykor örökké
gőgicsélni hagy.

Stelázsin maradt
óízű gondolat - sváb
nagyanyám dzsemje.

Párizs képei
falamon, körtefáim,
mind emlék ma már...

emlékek súlya
szép éveket felidéz
már súlytalanul

Langy estén lombok
alatt pohár bor regél
megfakult múltról...

Szürke emlékek
álomfirhangjain át
testet ölt a múlt.

Lélekdallamok
halk muzsikaként szólnak
nefelejcs-szirmon.

Habfelhők mögül
Régi nyarak emléke
Tekint vissza rám.

Hosszan szorítom
apró emlékmorzsáim
gyermeklelkemben.

Emléktengeren
hullámzó érzésekkel
folyik a jelen.

képzelet játszik
múltammal arany szállal
hímez rá mesét

Búbos kemence
ásít elhagyott tanyán:
kenyeret sütne.

Elfelejteni,
mi elfelejthetetlen,
meddő küzdelem.

Titkot suttogó
árnyak ülnek a padlás
sötét sarkában.

Csillagok őrzik
gyermekként kért álmaid.
- Emlékszel rájuk? -

tar búzamezők
mellett mohás malomkő
lisztről álmodik

Mozaikokban
villan a tegnap képe:
holnapot formál.

időgép visz el
egy gőzmozdony füstjével
letakart tájra

átlépsz egy határt
lelked ingóságain
letörlöd a port

Elárvult padon
pipafüst illata ül:
lassú távozás.

öreg tölgyágon
emlékeim hintáznak
rozsdamart láncon