Haiku versek az emlékezésről

zöld hullámú nyár
lovam legeltettem - dús
üde pázsiton

a képet nézem -
a pillanat örömét
újra megélem

diófám lombja
mindennap elmondja ŐT
nekem ültették

Gyászos szívemben
emléked szövétneke
kegyelettel ég.

Falon egy fénykép,
emlékek fájnak rajta,
szögre akasztva.

halottunk pora
térdre kényszerít minket
összekulcsolt kéz

Szelíd levelek
csenddé lett súlya a Múlt:
- már nem felelnek

Véres utcakő,
Azon az őszi napon,
Egy kézben hős lett.

A csendben némán
merengve, réved szemem
a végtelenbe.

tele vannak a
szekrényeink molyrágta
fiatalsággal

Jönnek és mennek,
Írnak és törölnek, míg
Csendben felednek.

Díszmák szirmán ring
nagymamám halk éneke
- szívemre cseppen

örök maradtál
mert elidőtlenedtél
emlékeimben

Az emlékezés
utcáján vígan seper
a nosztalgia.

Nosztalgiázni
Sem könnyű, ha az ember
Már nem emlékszik.

Már nem emlékszem
arcodra, de illatod
szobámban lebeg.

Ismertem egypár
bohócot, ki fennhordta
a krumpliorrát.

Még összeraklak,
de emlékeim egyre
hiányosabbak.

Egyre többet ér
egy boldog gyermekkori
emléktöredék.

Fantázia kell
a hazudozáshoz is,
hogy jól emlékezz.

A felejtés az
emlékezés tolvaja.
Vigyázz a múltra!

pók szőtte körbe
apám padláson hagyott
pörge kalapját

Szappanos örvény
zuhanytálca ráncain.
Felejteni fáj

szavak nélkül is
örök börtönébe zár
tegnap emléke

egyszer eltűnök -
pár szívüregbe vésve
mégis maradok

emlékeimben
mezei virágokat
szedek anyámnak

kopott könyvlapok
ki nem mondott sóhajok
régi emlékek

könyved utolsó
két lapjára írtam még
pár Boldog napot

A kedvenc rózsád...
Hólepte sírod vörös
szívdobbanása...

néha felsejlik
kesernyés emlékeid
íze a számban

visszagondolva
akkor azt is szerettem
amikor mentél

szakadt notesze
fedelén ceruzacsonk -
- ecloga-szobor

Leülepedett
iszapot felkavarni
a hivatásom.

hegybe ásott mély
hűs pince mézízű must
az emlék könnye

szürke arcképen
bújócskázik szemszíned
- emlékfesthetem

Itt hagytad örök
mosolyodat, simogat
hangod melege...