Haiku versek az emlékezésről

Múlt ködén pihen
Néha fel-felderengőn
Pár kedves emlék.

Itt vagy most érzem...
pillangó szárnya lebben
az őszi szélben.

Emlékek súlya
Pille könnyű szépségek,
És mázsás bűnök.

Becsomagolt egy
kakaskukorékolást
hungarikumnak.

bár nem kérlek már,
azért néha még rajtad
kapom magamat

múltam meredek
szőlőhegyén prés szorít
s vad emlékezés

Emlékkel teli
csorbult bögrémből kortyol
gyermeki énem.

Pénteken mindig
zárjuk a hetet, kérdés
volt-e csütörtök?

Már nem is tudom,
mitől volt oly jó veled
csak, hogy mennyire.

Messzire repült,
mint az őszi fecskeraj.
Boldog gyermekkor...

Jó elbeszélő
Csakis az lehet, aki
Tud emlékezni.

Nefelejcs kékje
volt szemedben hol van már
virágod anyám?

Lágy eső mossa
szélvédőmet csak nézem
hogy helyettem sír.

lelkemre fércelt
emlékek szakadoznak -
idő tépi le

érezheti egy
lehullott levél a fa
rezdüléseit?

A memóriám
jobb mint a számítógép.
Törölhetetlen.

Vadrózsa voltam.
Anyám harmatcsepp rajtam.
Sosem feledem.

Petőfi honfi
volt, s így nem szívlelte a
konzultációt!

Tengermorajlást
hallom, sós ízű csókok -
emlék a partról.

Köd lepte hegyek
Végtelennek tűnő táj
déja`vu érzés

Nem a szavakra,
a perc hangulatára
emlékszünk inkább.

zöld hullámú nyár
lovam legeltettem - dús
üde pázsiton

a képet nézem -
a pillanat örömét
újra megélem

diófám lombja
mindennap elmondja ŐT
nekem ültették

Gyászos szívemben
emléked szövétneke
kegyelettel ég.

Falon egy fénykép,
emlékek fájnak rajta,
szögre akasztva.

halottunk pora
térdre kényszerít minket
összekulcsolt kéz

Szelíd levelek
csenddé lett súlya a Múlt:
- már nem felelnek

Véres utcakő,
Azon az őszi napon,
Egy kézben hős lett.

A csendben némán
merengve, réved szemem
a végtelenbe.

tele vannak a
szekrényeink molyrágta
fiatalsággal

Jönnek és mennek,
Írnak és törölnek, míg
Csendben felednek.

Díszmák szirmán ring
nagymamám halk éneke
- szívemre cseppen

örök maradtál
mert elidőtlenedtél
emlékeimben

Az emlékezés
utcáján vígan seper
a nosztalgia.

Nosztalgiázni
Sem könnyű, ha az ember
Már nem emlékszik.