Haiku versek az erdőről

Az én társaim:
bicikli, Duna, erdő.
együtt utazunk.

nap-mosoly surran
erdőszéli kis házba
magányt oldani

Puha szőnyegként
Csillagmohát terít a
Föld lábunk elé

Egymást ölelő
Gyökerek, pulzál a domb.
Lélegző erdő.

smaragdzöld pagony
rejtekadó szívében
mesés kalandpark

fényes nagy smaragd
katedrálisodban itt
megleljük magunk

láncfűrész zaját
erdőtől búcsúzó fa
sóhaja kísér

csendes az erdő
árnyakat hurkol az est
alvó fák köré

ősgyökeres fák
között új magoncot húz
a fény magasba

vénséges erdő
smaragdzöld mohaútján
múltba jár a csend

Megöregedett
az erdő. Kopasz fákon
madarak ülnek...

Ködös gallyak közt
Két karcsú őzgidanyom
Süpped a sárba.

rőt rókatalpak
osonására tapad
egy rozsdalevél

ritkuló berek
tépett levélmintáján
ásít az idő

Rozsdás avarban,
Puha őzlábnyomok közt
Zörög az alkony.

Hervadás színű
őszi erdőbe rejti
álmait a nyár.

Titkok fonása:
gyökér mélybe, ág fénybe
világokat köt.

erdei úton
avarhullámot fodroz
csend-könnyű léptem

látom az erdőt
nyugodt lombkoronáin
őrző csillagok

erdeink hangja
különleges szólama
csendnek dallama

Elsuhant a nyár -
avar illatú erdő
őrzi emlékét.

szelíd szél motoz
csipkevirág szirmokon
erdő csendjében

erdő fái közt
ágakból formáz köréd
kis imafülkét

Zöld erdő mellett
fut csobogó kis patak:
csöndnek dallama.

holdfény csókolja
vén fák mohás oldalát -
alszik az erdő

Fák közé kúszik,
rigódalt altat az éj, -
csillagport szitál.

távol mindentől
sötét rengeteg ölén
szarvas álmodik

Cserfes kis patak
töri az erdő csendjét:
madárdal felel.

Kirándulj, s mártózz
meg enyhet adó erdők
ömlő csendjében.

Csillagtalan éj -
mint fekete gyászlepel
borult a fákra.

Fák közé oson
titokba burkolózva
csillagszemű éj.

Újhold fényénél
erdősusogás altat
kakukkfiókát.

Völgy ölén tölgyek,
mint megbűvölt vén hölgyek
fényárban ülnek.

Virágos ágak
madárdalra ringanak
erdők ölében

Komor fenyőkre
telihold szórja fényét,
csendes az erdő.

Madárdal-zajban
Csermely csobog csendesen
Erdő rejtekén.