Haiku versek az érzelmekről

szemed tükrében
szívesen vetkőzöm le
gátlásaimat

valami jóra
valami nagyon szépre
vágyódik lelkem

Megint megtalált.
Kicsordul a könnyem, mert
még mindig várlak...

Vágyhullámokat
Ébreszt testemen kezed
Folyton felkavarsz

te magad vagy, ha
megéled - amúgy csak egy
szó a sok közül

Rideg az érzés,
és bársonytapintású,
mely körülölel.

ha drámai, az
se gond, az is szép ... végén
jön a katarzis

csak ne lenne e
szétszakítottság, hogy a
bőröm a határ

átsuhan benned
a gondolat: vajon még
meddig láthatom?

A sérelem kis
lelki tócsa, mit behúz
majd a nagy tenger!

Kételyem alszik,
szívem ajtaján kérlek
- halkan kopogj most.

ha titok lennél
szívem halkan dobogna
el ne áruljon

ha titok lennél
szemhéjam lecsuknám s én
ott őriznélek

gondoktól mentes
üres csónakként lebeg
a lelkem s pihen

gondolataim
festették íriszemre
érzéseimet

ha szívünkben még
a nyár ragyog, jöhetnek
a fázós napok

apró fuvallat
lepkeszárny árnya suhant
épp csak érintett

Halálfélelem -
csipetnyi fűszer vagy az
öröm kelyhében

sóhajként szöknék
ki ajkadról s meghalnék
a tenyeredben

belemerülnék
mélységedbe, de félek
a sajátomtól

Én szellő leszek,
hogy megsimogassalak
mindennap Téged...

szívemben minden
érzés virágba borult
pillantásodtól

rajtakaptalak
egy kósza gondolatban -
elcsentél ezt azt

úgy ölelj, mint kis
tulipánszirom az ő
féltett bibéit

szívedre hallgass
ott legbelül az érzés
sohasem hamis

Az érzékenység
veszélyes manapság, de
fel kell vállalni.

Nem rossz egyedül,
Emberek közt a magány
A rosszabb, hidd el.

foszló elmémben
szilárdan, mint egy ösztön
csak Te létezel

mert elengedtem,
csak a kérdés maradt még:
- Mi lett volna, ha...?

Kincstelen vagyok
puszta logikáddal - kert
illatok nélkül.

A Buddha szobor
lábánál fecsegünk mind
az ürességről.

Hol kezdjem vajon
lelkem gyűrődéseit
kisimítani?

Bizalmam sose
veszítheted el - hiszen
nem adtam neked.

A zene lelkünk
hangjegyekkel történő
kifejezése.

gyászos szótlanság
hiányt pótló vigasza
lélekrezdülés

szerettem ahogy
végig simítottál az
érzéseiddel