Haiku versek az érzelmekről

Én szellő leszek,
hogy megsimogassalak
mindennap Téged...

szívemben minden
érzés virágba borult
pillantásodtól

rajtakaptalak
egy kósza gondolatban -
elcsentél ezt azt

úgy ölelj, mint kis
tulipánszirom az ő
féltett bibéit

szívedre hallgass
ott legbelül az érzés
sohasem hamis

Az érzékenység
veszélyes manapság, de
fel kell vállalni.

Nem rossz egyedül,
Emberek közt a magány
A rosszabb, hidd el.

foszló elmémben
szilárdan, mint egy ösztön
csak Te létezel

mert elengedtem,
csak a kérdés maradt még:
- Mi lett volna, ha...?

Kincstelen vagyok
puszta logikáddal - kert
illatok nélkül.

néha még érzem,
ahogy hangod libabőrt
suttog szavakból

A Buddha szobor
lábánál fecsegünk mind
az ürességről.

Hol kezdjem vajon
lelkem gyűrődéseit
kisimítani?

Bizalmam sose
veszítheted el - hiszen
nem adtam neked.

A zene lelkünk
hangjegyekkel történő
kifejezése.

gyászos szótlanság
hiányt pótló vigasza
lélekrezdülés

szerettem ahogy
végig simítottál az
érzéseiddel

lélekhínár húz
érzelmek tengerébe...
fel nem sírt könnyek

Mély pillantásban
egy elvesző borzongás
cikázó áram.

Elhagyott úton
tévelyegtem - amikor
lelked megtalált.

nem tudom néha,
hogy engem simogatsz vagy
a komfortzónám

Kerek a hold ma,
homlokodon nyugtalan
árnyak suhannak.

Hallottam, ahogy
milliónyi darabra
hullott a szívem.

hátunkon a nap
előttünk szívvetület
árnyak fonódnak

Lelkem csendjében
megfogant egy gondolat
érzéseket szült

Csapódó vágyak
adnak színt az egyhangú
érvek falának.

nem lehetsz mindig
erős - el nem sírt könnyek
fojtogatnak bent

Még fülemben cseng
széthullott darabjaim
mámoros zaja

Ha viszonzást nem,
hát elnézést se kérjél
érzéseidért!

Temetett érzés
szembejöhet, s mellbe vág -
mosolyogva fáj.

érzés dörömböl
kezem kilincsen... félek
ajtót kinyitni

Minden szavad ott
gazdagít, hol az érzés
megszületni kész.

Reád simítom
a bennem élő érzést:
lemoshatatlan.

Megtapadt a tél
lelkem érdes füstfalán.
Szívem nem érez.

Részegen megélt
érzéseimnek józan
mentora vagyok.

lehullok újra
érzések túlzásai
közül a földre