Haiku versek az esőről

Elmúlástól fél
a mag, mely sosem látott
földet, sem esőt.

zöld fűszálakon
percek gurulnak tova
tavaszi zápor

Kopog az eső
Elcsúszott ablakomon
Be akart jönni.

szipog az eső
kint az ereszen - ám bent
folyik a könnyem

őszi avarra
finom esőpermet száll
égi szitán át

felhőszakadás
tajtékzik a betonon
buborékot hány

hónapokon át
esőért imádkoztunk -
ömlik az áldás

Nézem az esőt
cseppjei oly egyformák
vérem lenne mind?

Elázott tücskök
hegedülnek a fűben
- ég könnye pereg.

Napfény aranyát
ezüst cseppekre váltja.
Bőrünkön csorog.

Eső muzsikál
tájra csendesen csepeg
felhőszerenád.

Májusi könnyek,
remény fűszerezte föld,
aranyló kalász.

részeg esőcsepp
ide-oda csúszkál egy
pünkösdi-rozsán

Kertész álmai
futó záport kergetnek
aszály idején.

Érzed az eső
Illatát? Varjú károg,
levél hull földre.

Napfény sugara
millió darabra tört,
cseppként hull alá.

Bíbor alkonyon
elsírja magát az ég,
kitárom karom.

Szürke kendőt köt
az ég, eleredt könnyét
pocsolyák gyűjtik.

Aszály-gyűrt szegfű
ráncait, záporeső
kisimította.

Csatakos veréb
ágról ágra felreppent.
Vele gondjaim.

Felhőkönny oltja
szomjazó föld kínjait:
Felsírt illatok.

csembaló hangon
pengő eső - ablakom
üvegén hallom

az utca zaja
bekúszik ablakomon
esőillat száll

Zokogó felhők
Szétszórják a Föld könnyét
Tenger vizében.

zuhog zuhog... és
minden betű koppanó
csepp a lelkemen

Ökörnyálselymén
egyensúlyozik az Ősz -
esőcsepp hintál

esik az eső
esernyőmről üveggyöngy
gurul cipőmre

életkedvemet
veszed el - könnyeiddel
odébb cseperegj

patanyomba hullt
diófalevél rozsdás
esővízbe fúlt

nyelte ég könnyét
a föld - buborékgyöngyök
szomját oltották

Esőcsepp koppan.
Egyre több, egyre jobban:
őszi zivatar.

Őseim szava,
párolgó föld illata
az eső után.

halkan csöpög az
eresz egy-egy koppanás
rést üt az időn

ősznek köntösén
fehér krizantém ázik,
eltört cserépben

szürke ég-járda -
pocsolyából néz vissza
fekete tükör

- szomorú lesz ez
a nap - mondta egy felhő...
és esni kezdett