Haiku versek az esőről

Esőcsepp koppan.
Egyre több, egyre jobban:
őszi zivatar.

Őseim szava,
párolgó föld illata
az eső után.

halkan csöpög az
eresz egy-egy koppanás
rést üt az időn

ősznek köntösén
fehér krizantém ázik,
eltört cserépben

szürke ég-járda -
pocsolyából néz vissza
fekete tükör

- szomorú lesz ez
a nap - mondta egy felhő...
és esni kezdett

alatta állunk
sűrű a lombsátra - ló
s ember - nem ázunk

visz sodor a víz
szél törte ágat gallyat -
járdaszélpatak

könnyeim árját
magával viszi égből
folyó vonalhad

eső mossa el
porban hagyott lábnyomod -
odatalálok

Beborult az ég.
Harsona hangja zengi,
nedves áldását.

odakint esik,
szürke szennyes felhőket
cibálgat a szél

Esőcsepphangban
egyszavas axióma
leérkezéskor

esőben ázva
rohanok hozzád drága
fodrászt kihagyom

Sötéten úszó
felhők gyűjtik a könnyünk,
s nem esik semmi.

Frissül a város
eső mossa le porát
párolog az út

Esőcsepp mossa
tisztára a rózsákat
gyöngysort tűz rájuk.

Olyanok vagyunk,
mint az esőre váró
magok a földben.

Levélen rezgő
esőcsepp, visszakozna,
de nincs visszaút.

pattannak szinte
az esőcseppek - bennük
a víz ereje

Szemem ablakán
esőkönnyem folydogál
búmat oldja fel.

folyton csak esik
az élet fázik bennem
pedig május van

átfut gyöngéden
remegő lombokon a
szél lehelete

hullattál értem
egy csepp könnyet - nem kértem
sem mást sem többet

ázott szirmaik
akár a lepkeszárnyak
rajtuk dísz-cseppek

esőillatban
indigókék szirmokhoz
bújik az este

Dörög, villámlik,
Ostorral csapkod az ég,
Eső nyugtatja.

Elállt az eső -
vén leveli béka a
napfényt kortyolja.

fellélegeznek
hűs esőfüggöny alatt
a szomjas rétek

természet könnye
az eső - föld fájdalmát
öntözi véle

Ablakon kopog,
csepereg-csorog, eső
monoton zaja.

Az eső tud ám
élni - utazik repül
türelmes ... játszik

ez nem mind eső
arcomon, örömkönnyek
folynak bánaton

ég könnye csurran
a levelekre fákra
én velük ázom

könyörgő kertek
száradnak cserepesre
sírnak a széllel

esőben sétál
ernyőt tartva föléd a
bőrig ázott vágy