Haiku versek az évszakokról

Minden évszak egy
Vándor, mely épp megpihen,
a nagy út előtt.

szelíd széllel szól
halkan kopogtat - az ősz
keze kilincsel

Ősz suttog már a
nyári éjben, szelíden
öltöztetni kezd.

Beszélnek hozzám,
Ruhák a szárítóról.
A nyár már halott.

Szobám ablakán
Arany vízesés gyanánt
Aláhullt a nyár.

Frissen nyírt gyepre
lágy szellő szemetet hint
- városi tavasz.

A zsíros kenyér
medvehagymával szórva,
tél a tavaszban.

Hó után cinkék
Szálltak a fákra, aztán
Szürke verebek

talpam alatt tél -
hajamba már tavasz fűz
sugárkoszorút

Január végén
már látni a zöldet az
alagút végén.

őszpaplan alól
a kilógó tavaszláb -
szép nyár-ígéret

Téli könnycseppek
A jégből, ím tavaszban
Újjáélednek

Hókristályokról
Vagy virágokról szökken
Szebben a dús fény

Őszolimpián
ezüst hajamra arany
és bronz levél hull.

nyár gyümölcseit
ősz kosarába szedte
tél mosolyáért

valaki helyén
falevelek pihennek
egy kerti székben

őszt festve ölel
narancs égtakaró és
rőt bársony szőnyeg

diófa ágon
gyöngykaláris láncot fűz
négyévszak titka

tócsákba szórja
ezüst esőgyűrűit
kérkedőn az ősz

Süvítő szelek
a hulló falevelek
búcsúzik a nyár.

emléket hímez
a levéltakaróra
a lenyugvó nyár

Tavasszal a tél
A barka bolyhában még
Egyszer visszatér

Hótakaró ma
Csodás fehér sziromként
Az ágakra szállt

Pillangók tánca
veszi kezdetét, rajzik
a mézédes nyár.

Lám, párnás tavasz
Után jeges - csikorgó
Csúszós lépés jön

míves legyezők
bambuszra fűzött selymén
kigo pillanat

gondviselő lét
évszakok kimonóján
festői pompa

télen hársteát
meleg zokniban kortyolt
gyöngyszínű tavasz

lidérces felhők
szeszélyén az évszakok
összemosódtak

Új képhez a nap
gazdag hímzéssel fércel
téli lábnyomot.

Téli mínuszban
tavaszról ábrándozni
ócska délibáb.

őszbe fut a nyár
majd a tél fogságából
tavaszba sétál

egy húron pendül
minden évszak ha múlik
az újban szépül

Tél lábnyomába
ért sóhaja az ősznek
tavaszig kitart.

Ősz és tavasz jár
a hegyek között, s téllel
labdáznak ketten...

Letörött ágat
holtában is táplálja
évszakok íze.