Haiku versek a fájdalomról

minden fájdalom
a csend némaságából
is kihallatszik

Ha tudtam volna,
mekkora fájdalommal
jársz, meg sem látlak.

Vajon mit bír ki,
ugyan hol szakad... lehet,
nem is volt igaz...

Még mindig képes
vagy szilánkosra törni.
Szóval szeretlek...

Bőröd a vászon,
fájdalmas, szép emlékek,
már jól ismerem.

a sok szenvedést
látván, az enyém már nem
is fáj annyira ...

a sebek ajtók,
hol kiszökhet a lélek
s csak az űr marad

százezer néma
soha meg nem írt levél
Vár feladóra

A szív meghasadt
ében, gyertyaláng remeg
mély sötétében.

Hol belső tüzem
fénye égni szokott, most
szürkeség honol.

Egy érintéstől
millió sok fájdalom
tud feloldódni.

Ordítanék, de
nem fér bele a rólam
alkotott képbe.

belém botlottál
nekem fájt - te megúsztad
karcolás nélkül

lombokon hozta
suttogó, lágy fuvallat
fájó csendedet

imákba rejtett
falaknak sírt fájdalom
visszhangzik éjjel

eltévedt fenyők
bánatára szóródik
a sötétedés

Egy megbeszélés -
Elpocsékolt pillanat
jajdul hangosat.

rám fog zuhanni
de nem baj - csak essen le
válladról a súly

ha nem érlek el,
mozdulatomban léket
lel a fájdalom

acélbetétes
bakancsával sípcsonton
rúgott az élet

prédára les a
szomorúság, miközben
csak boldog lenne

Párizs képei
falamon, körtefáim,
mind emlék ma már...

Összetört szíved
szilánkjain lépsz tovább
Új remény felé.

kettétört élet
mély gyász szakadékára
völgyhidat épít

A fájdalomban
szült következtetések
többnyire torzak

A fájdalom nem
múlik el, csak idővel
részeddé válik.

a fájdalom halk
macskatalpon lépked - és
váratlan karmol

fájdalom szülte
igazgyöngyök ragyognak
kagylóba bújva

tengeri kagyló
fájdalmát évek alatt
gyöngyszembe rejti

Testem lüktető
vérpatak medreiben
fájdalom kering.

Szép sebet égess.
Élni sok, halni kevés.
Fáj. Elégséges.

Lelkem vajúdik.
Fájdalomkagylóhéjban
versgyöngy születik.