Gyászversek

Sáros földbe vájt
fekete körmöt gyász mos.
Könny áztat mindent.

Elmúlt életek
hiánya, átöleli
árvaságunkat.

Amikor sírunk
megolvad a lélek: s egy
angyal közel van.

Hogy hiánya ne
fájjon, el kell fáradnod
a fájdalomban.

a táj mosolyog -
én belül zokogok - ma
téged gyászollak!

meghalt egy ember -
a nap csak sütött, madár
tovább énekelt...

gyenge kis virág
virul árván - reményt visz
csendes gyászomba

Az idő mindent
megold, csak fájdalmakon
néha nem enyhít.

Szeretetünket
az örökkévalóság
öleli körbe.

A gyász leenged
egy sorompót életünk
elé. Átjutunk?

Perceket kaptam
rövidke életedből,
nincsed súlya nyom.

Hiába ment el
Sok éve már, álmomban
Visszatér és fáj.

maradt bennem egy
lélegzetvételnyi űr -
sóhajom lettél

A gyászjelentés
megnyugtat. Ha olvasod,
hát nem rólad szól.

A szeretet nem
fogy el soha. Örökké
szívünkben maradsz.

Szeretteinknek
emléke örökké a
szívünkben marad.

Szeretteink a
lelkünkben maradnak most
és mindörökre.

Te csillagként élsz
tovább, lelked fényesen
csillog az égben.

Túl sok ma a gyász,
Kevés a nász, ölelés,
Arat a Halál.

Lelkemre kötök
közös pillanatokból
emlék-koszorút.

Csak a hold ragyog,
tóba fagyott csónakom
tavaszt álmodik.

Beront és betör,
némán fojtogat a gyász.
Kéretlen vendég.

Pislákoló láng
csonkig égő gyertyákon
viaszgyöngyszemek.

kanóc tövéről
füst száll fel végül marad
a gyász - sistereg

mélyre temetve
bánatom mocsarába
árva önmagam

Gyászom örökre
szóló, de megengedem
az elfogadást.

utolsó szavad
könnybetűkkel írod majd
mások arcára

Befelhősödött
szemem csendes esővel
békéd áztatja

Már egy hónapja
minden vers csak rólad szól.
Így emlékezem.

Macskaköveken
Léptünk, együtt fütyültünk.
Már csak én fújom...

Szép emlékedből
táplálkozik a lelkem,
hogy együtt legyünk.

Kabaré-színház
és vicc-nagymester: mától
már fent nevettetsz.

Gyászos szívemben
emléked szövétneke
kegyelettel ég.

sértődöttséged
ürügyén gyászba borul
a humorérzék

Édenét vesztett
lankadó csokrom, Anyám
sírjára borult.

mikor elmentél,
a fájdalom virága
nőtt a szívembe