Haiku versek gyermekekről

Vackor vagy alma?
Nevelésen múlik, hogy
mi nő kertünkben.

éneklő gyermek
temetői arcokra
is mosolyt rajzol

kis vadgesztenyék
gyermek tenyereket meg -
meg csiklandoznak

Esti homályban
Kicsike gyermek szempár
Kukucskál ki rám

Nyugdíjaztam a
képmutatásom, s világ
derűje nyílt rám!

valahol bennem
dúdol egy kislány, fején
pitypangkoszorú

Még mindig az a
legszebb, ahogy a gyermek
álomba merül.

Csak zár lehetek,
az ajtót nem én tárom
ki helyettetek.

Kisfiam ülj le
mellém, s taníts, sok mindent
tudsz mit én már nem.

kérges a tenyér
de selymes a simítás
a gyermek arcán

Üdén felnevet.
Ráköszönni sem mer a
romboló Idő.

ragyogó tavasz -
kergetőző gyerekek
a régi parkban

néma gyereknek
is hallani lehet a
szívdobogását

gyönyörű szempár
pislog a paplan alól
krokodilkönnyek

széltoló talpam
hátra mutatom tenger
szép gyermekláncfűn

szánkónyomokat
látok frissen hullt havon
gyermekkacajok

falatnyi kezek
mézeskalácsba gyúrták
huncut mosolyuk

gyermeki énem
kitartón felnőttként is
kalandot kerget

lányka szemében
csillag-ének gyúl apró
semmiségektől

gyerekszemekbe
merül tisztulni a fény
ébredés után

Megölel az ősz,
mint nagyanya gyermekét,
tarka-féltéssel.

Anyám ölében
megsárgult papírokon -
gyermekrajzaim.

amíg nem voltál
nem tudtam mennyire fáj
mikor távol vagy

alvó leányka
felett könyvtetőn hűsöl
a kimerültség

csigás fürtjei
hancúroznak arcomon
göndör kacajjal

fűzfa lombsátra
alatt huncut gyerekszáj
felkacag a csend

őszi lombjaim
avarágyán mosolyt hagy
játszi tavaszom

édes tejszagú
babaszobában jövőt
dajkál az idő

Gondtalan valóm
kit gyermekként megéltem,
mára már apó.

Hatalmas levél
alatt, árnyékban szundít
szép gyermekkorom.

Régi kis házban
földes szobában egykor
boldogság lakott...

félelem nélkül
tanítsd játszani - engedd
gyereknek lenni

Egyszer visszatér
eldobott bumerángja
gyermekkorunknak?

A rádöbbenés
örökre becsukja a
mesekönyveket.

Együtt él bennem
gyermek s az öreg bölcs, ki
átkarolja őt.

tócsába lépve
maszatos gyermekarcon
huncut félmosoly