Haiku versek gyermekekről

lányka szemében
csillag-ének gyúl apró
semmiségektől

gyerekszemekbe
merül tisztulni a fény
ébredés után

Megölel az ősz,
mint nagyanya gyermekét,
tarka-féltéssel.

Anyám ölében
megsárgult papírokon -
gyermekrajzaim.

amíg nem voltál
nem tudtam mennyire fáj
mikor távol vagy

alvó leányka
felett könyvtetőn hűsöl
a kimerültség

csigás fürtjei
hancúroznak arcomon
göndör kacajjal

öreg pad fája
őrzi még gyermekkorom
szögkarcolt szívét

fűzfa lombsátra
alatt huncut gyerekszáj
felkacag a csend

őszi lombjaim
avarágyán mosolyt hagy
játszi tavaszom

édes tejszagú
babaszobában jövőt
dajkál az idő

Gondtalan valóm
kit gyermekként megéltem,
mára már apó.

Hatalmas levél
alatt, árnyékban szundít
szép gyermekkorom.

Régi kis házban
földes szobában egykor
boldogság lakott...

félelem nélkül
tanítsd játszani - engedd
gyereknek lenni

Egyszer visszatér
eldobott bumerángja
gyermekkorunknak?

A rádöbbenés
örökre becsukja a
mesekönyveket.

Együtt él bennem
gyermek s az öreg bölcs, ki
átkarolja őt.

tócsába lépve
maszatos gyermekarcon
huncut félmosoly

tiszta szemébe
éles képeket rajzol
minden mit meglát

Gyermek szemével
nézd a világot, s láthatsz
számtalan csodát.

illatos réten
pillangót kerget reggel
éjjel csillagot

léggömböt markol
de szél lenne leginkább
legszebb álmában

parázs tekintet
csillámlik a szemében
gyermek a fényben

elkeveredett
valahová tegnap még
tudtam a helyét

a gyermek tudja
a legkomolyabb dolog
játékban élni

A gyerek vagyok,
aki könnyes szemmel tart
össze két szülőt.

Játszótéren még
gyermekkacaj csempész kis
nyarat az őszbe.

gyermekké válni
csak úgy lehet igazán
ha felnő a szív

Gyermekkacagás
oázis a sivatag
homokdűnéin.

apró gyerektest
fehér kórházi ágyon
letört tulipán