Haiku versek a halálról

Téli csendélet
temetetlen holtakkal
szörnyű csenddé lett.

Anyák könnyeznek.
Életre nevelték mind
a fiaikat.

megbékélni a
halállal az utolsó
nagy kompromisszum

Arcomra simult
utolsó lélegzeted:
- Nincs titok többé.

ruhája fehér
köd - a halál lovagol
ez éji órán

Élni születtünk
de a halált tanuljuk
fájdalmaival.

lassan elfogynak
búcsúzó barátokért
haló könnyeim

szonátát ír a
hegedűn játszó halál
- lélekhangokból

A halál választ:
kérdésre nem ad választ,
bárkit kiválaszt.

Elme ágain
utolsó levél rezzen.
Csillagtalan éj.

fájdalmas csendben
lelke nyugovóra tért -
apám már várta

Lelkemre kötök
közös pillanatokból
emlék-koszorút.

kórházi ágyon
nővérek közt egyedül
elhagyatottan

Ritkán beszéltünk.
Mulasztásainkat rám
hagyta örökül.

Mikor szerettünk
Távozik, meghal lelkünk
Egy darabja is.

Csillagok között
Megtaláltok, ott figyel
Már szemem rátok.

életfájáról
minden levél lehullott
utolsó napján

halál angyala
lelkét felkapta, Isten
ölében hagyta

Mindenki meghal?
Nem verselem valóra!
Mindenki él. Él.

Tébolyszemű szörny
Vicsorog bambán lelked -
A kereszt mögül

Levegő? Nincsen.
Belélegezlek téged.
Vajon belehalsz?

Mosolya karcsú
Tekintete csábító
Szíve Mérgezett

Végső utadon
életjegyed a halál
érvényesíti.

Kialudt a csönd
koporsó vetett ágyat
szárnyatlan a csönd

Holnap meghalok.
Kürthangokra angyalok
vigasztaljatok.

Élet és halál
Vékony közte a határ
Merre billensz át?

Összefoglalok.
Boldog voltam pár napot.
Ennyi adatott.

Új sírfelirat,
két szám között a lényeg,
az a kötőjel.

Midőn lehajolsz,
lásd a porban a hangyát.
És ne taposd el.

Fától fáig tart
életutunk: bölcsőtől
a koporsóig.

Nos, megfoganunk,
megváltjuk a világot.
S végül meghalunk.

Öreg síneken,
vén villamos a halál.
Utolsó járat.

csodaszép álmok
foszlottak szerte - árva
vagyok nélküled

utolsó szavad
könnybetűkkel írod majd
mások arcára

Halandóságod
tudó, ébredj! Nemes vagy:
lélek lélekből.

Még mindig mutat
új dolgokat az élet,
láttam a halált.