Haiku versek a halálról

Szivárvány színű
a halál, csak az élők
gyásza fekete.

Vérben ázott föld
korhadó életfáján
halálmadár költ.

A halál előtt
egyetlen pillanatba
szűkül életünk.

Kopár sírkövek
közt ordítva tombolok.
Miért hagytál itt?

Nevettük, ha a
pedellus becsöngetett...
most már a halál.

Hervadó rózsa
szórja szét a szirmait,
gyönyörű halál.

Hogy én élek-e?
Csak annyi bizonyos, hogy
még nem haltam meg.

Néma méltóság.
Templomi csöndként áll az
Öreg hársfasor.

Rózsaszál úszik
a Dunán, hullámsírban
a kis Hableány.

Érintés nélkül
halálra van ítélve
test, és lélek is.

fekete napon
fájó búcsú - szokatlan
elnehezült csend

aréna mélyén
parancsra vérzik el a
bajtársiasság

felvilágosult
párbeszéd halála az
arrogancia

Szürke halálból
már sokszor átszíneztem
magam életbe.

győztes csatákban
a hősi halottak mind
vesztésre állnak

Rásütött a Nap
a mulandóságomra,
megszépítette

A bíbor folyó
elapad, s helyén poros
emlékhely marad.

már megint - kihunyt
életemből egy csillag,
hívta a távol...

korhadó létben
egy zöld mohás farönköt
kőrózsám éltet

soha ne kérdezd
életjelet halálban
miért kerestem

elment hát ő is,
a tündéri Tandori
nem fest szóképet

Mint februárban
az éj, olyan a halál?
Fekete-fehér?

csinálj úgy mindent
mintha csak egyszer élnél -
amíg rájössz ... nem

vérszagtól kába
harci mén szelíden lép
holt lovasok közt

az életem, mint
a cseresznye virága,
elmúlik némán

öreg csontokon
a tél csámcsogva röhög
elmúló élet

Nagyapa ülő
Alakja már messze néz
Fájóan messze.

azzal hogy élek
megint megmentettem egy
csomó kanócot

hova mész Anya
most még dolgod lenne itt
csak az, hogy szeress

árván maradt sün
vacogva szűköli át
tél szorítását

Az életünk egy
gondolatjel két szám közt
sírunk fejfáján...

Lehullott levél
halálában gyönyörű
kiteljesedés!!

Fekete menet.
Beton alatt könnyű föld.
Üres hintaszék.

kunyhómban lepke
szövi nappali álmát
éji fényekről

vég szövi kelmém
nem születtem se halok
halk tenger vagyok

Megszülettem, hogy
teljes életet éljek,
Közben haldoklom.